Nem törődött semmi mással… – Bálint György emlékére

Mindig mosolygott, pedig nem volt könnyű élete

„Műveljük kertjeinket!” – szól a végszó Voltaire egyik leghíresebb művének, a Candide-nak befejező mozzanataként. A szerző a termőföldön kívül egyúttal felhívja figyelmünket testi és lelki gyümölcseink érlelésére is. Bálint György ennek alapján méltán nevezhető a magyar földek és a kultúra Voltaire-ének.

Gyuri bácsi, ismertebb nevén Bálint gazda épp egy bő esztendeje töltötte be századik évét. Hatalmas híre járt országszerte, hogy hazánk legnagyobb nevű és kiemelkedő szakértelmű gazdája háromszámjegyűre kerekítette élettörténetét. Ez a „mese” nem is volna eddig olyan különleges, hiszen százéves születésnapokról bár nem hallani naponta, mégsem olyan szokatlan errefelé. Bálint György azonban valamiféle elképesztő isteni erőtől vezérelve középkorúakat, sőt, fiatalokat megszégyenítő energiával lépett ki reggelente háza ajtaján, a kert pedig szinte várta, hogy csodakezével munkához lásson a gazda. Nem kell túl mélyen elgondolkozni ennek titkán, hiszen maga Gyuri bácsi árulta el nemrég erejének titkát. A titok nyitja pedig maga a hivatás szeretete. Számára a föld művelése a létező legszebb tevékenység. Művelni, gondozni, segíteni, táplálni azt, amit az életet adta nekünk. Ilyen egyszerű. Mindemellett az is kifejezetten fontos, hogy nevessen az ember. Bálint gazdáról ahány kép nyilvánosságra került, szinte mindegyiken mosolyra állt a szája, és a mosolyban sokszor némi furfang és jóindulatú, bájos humor is rejlett.

Június 21-én valószínűleg kevesek gondoltak épp rá. Vagy, ha igen, akkor örömmel, hiszen bő egy hónap múlva lenne 101 éves. Ő, az ősz, mindig derűs, földszerető öregúr. A sors azonban valamiért másképp, keserűbben tervezte a helyzetet. Isten magához szólította. Földi története befejeződött. Ahogy a latin mondás tartja: Contra vim mortis non est medicamen in hortis. A halál ellen nincs orvosság a kertben. Sajnos még egy ilyen kiváló gazda, rendkívüli ember földjén sem.

Isten veled, Gyuri bácsi!

Barna Marci 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.