Nagy a hiány gyógypedagógusokból

Fokozott figyelmet kívánnak

A magyar oktatásban komoly gyógypedagógus hiány van. Amúgy sem rózsás a honi oktatás helyzete, hiszen a KLIKK felmérése szerint az iskolákból 4325 pedagógus hiányzik.

Ugyan a hiányt igyekeznek bagatellizálni, mondván, mindössze a szükséges tanerő hét százaléka hiányzik, azonban - főleg vidéken - ez az arány sokkal nagyobb. Akadnak intézmények, ahol a tantervi minimum teljesítéséhez is kevés a tanerő.  Ahol csaknem teljes a tantestület, ott sem jut minden tantárgy oktatására szaktanár.

A gyógypedagógiai oktatás terén még tragikusabb a helyzet. A speciális képzés szakembereinek hiánya veszélyezteti a sajátos nevelési igényű (SNI), beilleszkedési, tanulási, magatartási zavaros (BTM) gyermekek felzárkóztatását, fejlesztését, oktatását.

A szaktanárok nem megfelelő számának tudományos, szociológiai és politikai okai vannak:

- az orvostudomány fejlődése egyre több rendellenesség felfedezését teszi lehetővé (pl. az autizmus az utóbbi három évtizedben vált ismertté), tehát egyre több gyermeknél állapítanak meg kisebb-nagyobb rendellenességet,

- a korai, iskoláskor előtti szűrés lehetővé teszi a normálistól való eltérések minél hamarabbi diagnosztizálását,

- a szülők növekvő részének elhanyagoló vagy megengedő gyermeknevelése érzelmi, akarati és magatartási anomáliák kialakulásához vezet,

- a média jó néhány műsorának ártó hatása ellen nehéz védekezni,

- a túlzásba vitt számítógépezés ugyancsak nem a gyermekek helyes irányú fejlődését szolgálja,

- a 2013-ban megalkotott Pedagógiai Szakszolgálati Törvény a szakértői bizottságok vezetését gyógypedagógusokra ruházta. Az adott szakszolgálathoz tartozó intézményekben szakfeladatot ellátó gyógypedagógusok, az utazó tanárok létszámát a mai napig nem sikerült feltölteni,

- a SNI-s és BTM-s gyerekek integrált nevelés-oktatásba szervezése iskolánként igényel egy vagy több gyógypedagógust,

- a gyógypedagógiai tanári képzés hosszú időn keresztül nem követte az igényeket.

A szakemberek pótlása terén egy éve gyökeres változás állt be. Addig csak az ELTE Gyógypedagógiai Tanárképző Karán folyt szakirányú képzés. Tavaly szeptembertől a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán is indult ilyen irányú oktatás, sőt idén az egri Eszterházy Károly Egyetemen is indult szaktanár-képzés.

A több képzési hely lehetővé teszi az égető szakemberhiány csökkentését, belátható időn belüli megszűnését. A sérült gyermekek nevelése-oktatása fogja látni hasznát.

Somogyi Ferenc

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.