Műkorcsolya Eb - Olasz diadal jégtáncban

Budapest, 2014. január 16., csütörtök (MTI) - A szerdai rövidprogram után is élen álló Anna Cappellini, Luca Lanotte duó nyerte a jégtáncosok versenyét a SYMA csarnokban zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság csütörtöki napján.

 

    A tavaly bronzérmes olasz kettős elbűvölő produkcióval rukkolt elő kűrjében, amelynek végén a mintegy kétezer fős közönség nagy tapssal jutalmazta az előadást. A bírák 102,03 pontot adtak Cappelliniéknek, így egyértelművé vált, hogy igazán csak a rövidprogram után mögöttük második Jelena Iljinih, Nyikita Kacalapov duónak marad esélye arra, hogy megfossza őket a kontinensbajnoki címtől. Az orosz páros rendkívül erős kűrrel lépett a jégre, s hogy nem sikerült megszerezniük az aranyérmet, az leginkább annak volt köszönhető, hogy Iljinih az egyik elemnél nagyot rontott, s elesett. Capelliniék és Iljinihék mögött a rövidprogram után is harmadik brit Penny Coomes, Nicholas Buckland páros szerezte meg a bronzérmet. A Turóczi Dóra, Major Balázs kettős a szerdai rövidprogramban 21. lett, s mivel a kűrt csak az első húsz helyezett mutathatta be, a magyar duót már csak a vasárnapi gálán láthatja majd a hazai közönség.

    Az Eb pénteken a párosok rövidprogramjával és a női kűrrel folytatódik.

    Eredmények:
    jégtánc, Európa-bajnok:
    -----------------------
   Anna Cappellini, Luca Lanotte (Olaszország) 171,61 pont
2. Jelena Iljinih, Nyikita Kacalapov (Oroszország) 170,51
3. Penny Coomes, Nicholas Buckland (Nagy-Britannia) 158,69
...21. Turóczi Dóra, Major Balázs

    korábban:
    férfi rövidprogram:
    -------------------
1. Javier Fernández (spanyol) 91,56 pont
2. Szergej Voronov (orosz) 85,51
3. Tomas Verner (cseh) 83,51
...30. Forgó Kristóf 47,91



MTI 2014. január 16., csütörtök 22:17
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.