Lázár már visszafizette utazási költségtérítését

Budapest, 2014. május 29., csütörtök (MTI) - Lázár János már visszafizette a kétmillió forintos utazási költségtérítését - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón csütörtökön.

Hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a miniszterelnök megbízásából utazott, és az ország érdekében történtek a találkozók. Hozzátette: ezeknek a találkozóknak az a sajátosságuk, hogy nem tartozik a nyilvánosságra, hogy kikkel és milyen formában találkozott Lázár János.

Az origo hírportál kedden közölte, hogy egy az origo által indított per tárgyalásán kiderült, hogy „közel kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt”. A bíró a tárgyaláson részítéletet is hozott, kimondta, hogy a két útról a Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia. Döntése nem jogerős.

Az államtitkár erre reagálva szerdán közölte, úgy döntött, lemond a  „törvényben biztosított utazási költségtérítéseiről”. Emellett a három utazáson felhasznált kétmillió forintot a költségvetés rendelkezésére bocsátja.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.