Kivárni a halált vagy az életet

A pokoli órák egyik pillanata

Két évtized telt el, pontosan húsz év. Majdnem annyi, amennyit én éltem eddig. Szinte semmit sem tudok róla, csak azt, amit már az útókor számára rögzítettek. Majdnem háromezer ártatlan élet ért szörnyű véget.

Szándékosan nem írom le, miről van szó konkrétan. Pontosan tudja azt mindenki, felesleges nevesíteni. Mert valamennyien tisztában vagyunk vele, csak sokan képtelenek megérteni és elfogadni, hogy mi történt és miért történt. Most pedig lehet, hogy minden kezdődik előröl, mert keleten újra forr a légkör. Nem tanult az emberiség, Amerika abból, ami azon a keddi napon történt és megannyi kép, videó megörökítette a következő generációk számára, abból, amit az egyik leghíresebb felvétel próbált tanítani, amin az ártatlan áldozat épp a végzetbe zuhan. Mindezt pedig a mai napig lehetetlen megérteni. Hallgatni is döbbenetes, amit a szülők, nagyszülők, vagy csak általában azok mesélnek, akik akár a tévén, akár ott a helyszínen, végignézték a pusztulást. Mi, akik épp akkor kezdtünk életre ébredni, csak az ő szavaikon át borzonghatunk, hogy milyen volt, amikor két égbemutató torony összedőlt, és csaknem két és félezer ártatlan lelket nyomott a halálba. Azoknak az életét, akik reggel ugyanúgy munkába indultak, mint máskor, nem biztos, hogy boldogan, lelkesen, de reménnyel telve. Este pedig hazavárta őket párjuk, családjuk, azok, akikért reggel elindultak. Azonban sosem tértek vissza.

Aztán eltelt egy évtized, a sátáni vezér, a terrorizmus egyik leghírhedtebb alakja a saját vesztébe rohant, meghalt. Újabb tíz év után pedig, mintha minden kezdene visszatérni oda, ahol egykor elindult a radikalizmus a katasztrófa felé. A nők jogvesztetté válnak, a szélsőségek az emberiesség fölé nőnek, az elfajzott ideológiák (újra)alkotói pedig terveket szőnek a civilizált nyugati világ újabb lerombolására. És talán azok miatt is van ez, akik még a Szabadság-szobor fáklyája alatt is csak a saját érdekeikre támaszkodnak. A Szabadság-szobor pedig csak várja a Megváltást, és ő maga sem érti, hová lett az a két torony, amely 2001-ben megsemmisült, majd az újrakezdés őrbástyájává vált.

Mi pedig tétlenül nézzük, és képtelenek vagyunk megérteni, hogy a Gutenberg-galaxis által, isteni kezekkel ránkruházott műveltséget miért nem tudjuk kellőképp hasznosítani ahhoz, hogy ezt a pusztulást megelőzzük. Húsz évvel ezelőtt is így kezdődött minden, aztán a két torony leomlott, megformálva azt az összeomlást, amely nem csupán azt a két és félezer embert sodorta a halálba, de képes kárhozatra ítélni az egész társadalmat. Egy másik, világot megrázó történelmi katasztrófáról készült film egyik idézete jut eszembe. Ugyanis azok, akik újra megszenvedik a terrort, épp úgy, azokkal együtt, akik két évtizeddel ezelőtt, szintén az elvakult vademberek miatt aznap reggel egyenesen a fájdalmas vesztükbe indultak, hasonlítanak egy kicsit a Titanic áldozataira. Ők azok, akiknek „…nem volt más dolga, mint várni. Kivárni a halált vagy az életet. Kivárni azt a feloldozást, ami már sosem jön el.”

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.