A KITE örökös tiszteletbeli elnöke lett Szabó István

Budapest, 2014. november 7., péntek (MTI) - A KITE Örökös tiszteletbeli elnöke cím átadásával köszöntötték 90. születésnapja alkalmából a KITE Zrt. jogelődjének alapítóját, Szabó Istvánt a cég ünnepi igazgatósági ülésén.

Az 1924-ben Nádudvaron született, kisparaszti közegből érkezett szakember 1951-ben lépett be a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe, amelynek tagjai már a következő évben elnökké választották.

A tsz termelési módszerei és eredményei alapján Szabó István egyike volt azoknak a szakembereknek, akiknek nevéhez a magyar mezőgazdaság szocialista táboron belüli egyedülálló sikerei kötődtek.

A rendszerváltás után az ország egyik legeredményesebb mezőgazdasági szerveződése, a KITE Zrt. termelői tulajdonosait összefogó Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés Kft. felügyelőbizottságának elnöke volt.

A társaság 1972-ben Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés néven alakult, a kukorica- és a cukorrépa-termelés fejlesztésére Nádudvaron, és tevékenységét néhány éven belül az összes növénykultúrára kiterjesztette. Az 1972-ben kilenc gazdasággal indult integráció neve 2006 óta KITE Zrt.. A cég 2013-ban már 8 ezer termelő partnerrel állt kapcsolatban, az általuk művelt földterület mintegy 2,5 millió hektár, a hazai szántóterület csaknem fele. A vállalat egész Magyarországon jelen van, tevékenységét nádudvari központtal 5 régióban, 19 alközponttal, továbbá regionális géptelepekkel és kertészeti teleppel végzi.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.