Hamisgulyás - Loki módra

Pincérököl vasököl...hova köll?

Rendezgetem a régi naptáraimat, bejegyzéseket, és egy pontosan negyven évvel ezelőtti esemény kerül a kezembe. 1977. augusztus 15-én Kovács Kati műsort vezettem az akkori Újvigadóban, a Csónakázó tó mellett. Volt még egy óra a kezdésig, úgy döntött a stáb, vacsorázunk valamit. Én gulyást kértem, mire a fiatal felszolgáló csak annyit mondott, nem ajánlja, kevés benne a hús,  inkább hamisgulyásként aposztrofálná. Annyira tetszett a srác őszintesége, hogy a teremfőnöknél érdeklődtem a neve után. Megmondták. Akkor szakvizsgázott és Szima Gábornak hívták.

Miért írom mindezeket? Most, 2017. augusztus 15-én állítólag megvásárolja  a DVSC-t a debreceni önkormányzat. A kisebbségi tulajdonosnak elege lett. Kezébe veszi az irányítást még akkor is, ha a tányéron jelenleg egy hús nélküli, aszott, kissé büdösödő árut talál. Aki az asztalra teszi a mostanra teljesen szavatosságát vesztett terméket, aki felszolgálja, egy korosodó vendéglátós szakember: Szima Gábor. A hamisgulyás úgy tűnik negyven év után újra előkerült.

Néhány hete hősünk úgy nyilatkozott, szívesen eladja részét egy, azaz egy forintért, de csak olyan vevőnek, aki debreceni, aki gondoskodik a jövőről. Hát akkor itt van, tessék, vegyék, vigyék. Hogy a politika beleszól-e a cívis fociba, nincs biztos értesülés, de tény, a városban van a frakcióvezető ex-polgármester, és a jelenlegi is tárgyalt a „pincérrel”. Kérik a számlát és fizetnek.

Épp itt az ideje. Eltelt öt forduló a bajnokságból, és mindenki becsapottnak érzi magát. Edző, szurkoló, játékos egyaránt. A jelenlegi garnitúra képességeit mutatja a tabella. Leszakadóban van a Loki, már három pont a hátránya a  bent maradást jelentő tízedik helytől. És a következő fordulók sorsolása sem a mi sikereinket vetítik előre. Herczeg Andrással a kispadon próbálgatnak a srácok, mennek is előre - bár van, aki inkább álldogál, de őt meg viszik a szlovákok - csakhogy más a tudás és más a hatalom. 

A hamisgulyás után éhen marad mindenki. Az elnök azt mondta a nyár közepén, hogy a DVSC költségvetése a középcsapatok költségvetésével egyenlő.

Akkor hol a hiba?

Talán ott - ami nemcsak elgondolkodtató, de felháborító is -, ami például most hétvégén történt Hajdúsámsonban. Ott játszott ugyanis megye egyes bajnokit a DVSC II. a helyiekkel. És most tessenek kapaszkodni, nyugtató után nyúlni: amíg a sámsoniak éves költségvetése kétmillió forint, addig a kis Lokiban focizók havi bére ötmillió!

Hol a pénz kérdezhetnénk, hol a kaszinó jutalék, hol van az elmúlt tíz esztendő siker szériája, amit tény, nem akarunk és nem is fogunk elvenni senkitől.

Olyan játékosok után kell jelentős pénzeket utalni számlákra manapság is, ami megkérdőjelezi az utóbbi két esztendő szakmai hozzáértését. Idehozták a nagy reklámmal beharangozott Chukát, most második térdműtéte után lábadozik. Hol van Völgyi, mi van Szilvásival, Djelmiccel és a többiekkel? Miért távozott sértődötten a tavalyi év legjobbjának választott Dusan Brkovics?

Szóval, nagy a baj, a stadion üres, most kellene és kell 19-re lapot kérni. Csak ne a főnök legyen az osztó.

Mert akkor vacsorára megint nem marad más, csak hamisgulyás. Éhesen pedig mindenki veszi a kalapját és elköszön. 

Szia! Gábor!

W. Gy.

Hozzászólások

fejlemények

remek cikk! Azóta van hír valami fejleményről?

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.