És jött az év utolsó meccse…

Williamson 12 ponttal gazdagította csapatát  Fotó: MKOSZ

A DEAC kosarasai mindenképpen győzelmi reményekkel utaztak az oroszlánbarlangnak, vagy akár „oroszlánybarlangnak” is méltán nevezhető Oroszlányba, hogy az év utolsó meccsen javítsanak mérlegükön. Várható volt, hogy nehéz mérkőzés lesz, ám ezúttal a fekete-fehéreken ez sem fogott ki.

Immár az alapszakasz második köre kezdődött el Oroszlányban a Debreceni Egyetem csapata számára. A Szeged ellen fájó vereséget szenvedő Mandics-csapat pozitívan szerette volna búcsúztatni az óévet, ehhez méltón is kezdett. Noha Polutak révén úgy tűnt, hogy az OSE lerohanja a debrecenieket, Hőgye Patrik azonnal triplázott, cívisvárosi percek következtek a feldobás után, ellépett az egyetemi gárda. Djordje Drenovac elemében volt, vezérként kosarazott, Hőgye pedig újfent értékesített egy triplát: 20-18-ra vezetett a Debrecen tíz perc játék után. A folytatásban valóságos triplaeső kezdődött, Mocsán Bálint jó kapitány módjára „hangosan” köszönt be a meccsbe, Drenovac pedig továbbra is jelentős fejtörést jelentett védőinek. Jó formában dobott mindkét alakulat, noha a debreceni büntetők továbbra is „megremegnek”, ez kifejezetten nagy gondot egyelőre nem jelentett Andjelko Mandics tanítványainak, hiszen a védelem olajozottan működött, sikerült feltartóztatni a hazai rohamokat. Drenovac zsákolt, ám így is 44-42-es OSE-vezetést mutatott az eredményjelző a nagyszünetben.

A fordulást követően a harmadik negyedet gyakorlatilag a DEAC villanásai fémjelezték, így többek között Lovro Buljevics kezdése vagy épp a sorozatosan helyre küldött triplák. A legnagyobb mozzanat mégis a felvonás végén következett, amikor Deon Edwin a vonaltól indulva menetelt a palánkig, és mintha senki sem volna körülötte, szédületes zsákolással adta ellenfelei tudtára: győzni érkezett. Az utolsó csörte előtt újfent debreceni előny állt a táblán: 59-64. A záró negyedben Mócsán is megtartotta formáját, újabb hármast zúgatott be, Gholstonék azonban visszakapaszkodtak, igen izgalmas végjáték következett. Mindössze egyetlen egy állt már csak közte, amikor oroszlányi sportszerűtlen hibát ítéltek a bírák, cserében pedig Drenovac hidegvérrel értékesítette a büntetőket, beállítva a győztes végeredményt: 78-81.

Idegenben is visszatért a győztes útra a DEAC, amely 2024-ben folytatja menetelését a bajnokságban, valamint a kupában.

Barna Marci

MVM-OSE Lions – DEAC 78-81 (18-20, 26-22, 15-22, 19-17)

OSE: RIDDLEY 24/6, Ruják, 2, Szabadfi 2, Jonh 9, Polutak 12 csere: GHOLSTON 21/3, Balsay 8/3, Gáspár.

DEAC: EDWIN 18/6, Hőgye 6/6, DRENOVAC 18/3, WILLIAMSON 12, Buljevic 6 csere: MÓCSÁN 16/12, Tadics 5/3, Czermann.

Andjelko Mandics: Gratulálok a srácoknak, ilyen meccsre is számítottunk, nagy küzdelemre. Lehet, hogy egy kicsit okosabbak voltunk ott a vége felé, de lehet, hogy nem is kellett volna, hogy ilyen túl dramatikus legyen, azt hiszem mentünk 9-10 vagy 11 ponttal. Csináltunk néhány hibát és az Oroszlány visszajött a meccsbe, de a végjátékban okosak voltunk, Djole bedobta a két büntetőt a végén. Gratulálok, igazából az Oroszlánynak is, mert voltak a végén szerencse faktorok, de mindig mondom, hogy a szerencsét is meg kell érdemelni. Én egyrészt azért vagyok boldog mert nyertünk, de főként a mai hozzáállás miatt, mert egész szezonban ilyen hozzáállás, koncentráció és motiváció problémáink voltak. Ma ezek jók voltak, és rögtön az eredmény is jobb lett.

Djordje Drenovac: Kemény összecsapásra számítottunk, 40 percig stabilak akartunk maradni, amit tulajdonképpen megvalósítottunk, akár lejjebb voltunk pár ponttal, akár feljebb. Voltak hibáink, de fejben jók voltunk, szenvedéllyel játszottunk, ez által kontrollálhattuk a meccset és a számunkra megfelelő módon zárhattuk le.

A számok tükrében (MVM-OSE LIONS-DEAC): szerzett labda: 6-5, eladott labda: 8-8, lepattanó: 30-29, gólpassz: 11-15, fault: 21-22, VAL: 104-111

2p közeli: 58%-48%, 2p ktáv.: 50%-43%, 3p táv.: 25%-50%, 1p bünt.: 86%-68%

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.