Érdekes

Évszázadok metszetén

Ismerős kép a múltból

Mit keres egy több évtizedes Dacia Volán-Taxi a bevásárlóközpont kellős közepén? Egyszerűen mesél. Mesél régmúlt korról, a múltszázadról, egy másik rendszerről, amelyben szüleink, nagyszüleink éltek, felnőttek és alkottak.

Zsonglőrködés az idővel – a nők élete

Bakos-Simon Fruzsina - fontos, hogy mindig optimisták legyünk

Nőnapon, majd az azt követő anyák napján is a hölgyeket ünneplik, hiszen csokoládéval, virággal és kedves szavakkal érzékeltetik, hogy mennyire fontosak is vagyunk szeretteink számára.

Lankák között megbújó értékek

Szobor a fában - sokan látogatják

Nyírmártonfalva Hajdú-Bihar vármegye északi részén, a Dél-Nyírségben helyezkedik el, a kies, homokbuckás-erdős Ligetalján, Debrecentől 27 kilométerre északkeletre.

Kastélyrom a falu közepén

Kilátás a kastélyromból

A facebookon több olyan oldal is található, amelynek tagjai régi, elhagyatott kastélyok, kúriák, épületek felkutatásával, dokumentációjával foglalkoznak. A neten rajtuk kívül megtalálhatók a megszüntetett vasútvonalak, állomások, kivont, leselejtezett mozdonyok, vagonok, újabban a múlt iparának eszközeit, épületeit keresők bejegyzései is.

A Magas-Tátra serpái

Kemény feladat, de ez az életformájuk  Fotó: Internet

A Magas-Tátrában járók gyakran találkoznak hatalmas hátizsákokban ellátmány cipelőkkel, akiket közkeletűen serpáknak neveznek.

Börtönszleng

A debreceni börtön

Egyes csoportok tagjai különös, mások számára értelmetlen fogalmakkal is, vagy csak azzal kommunikálnak. Ez a szleng.

AdományoZOO összefogás

Adni jó

„Együtt vagyunk Debrecen!” - vallja a Debreceni Karitatív Testület. A három éve az önkéntes tevékenységeket, adományozásokat, támogatásokat és támogatókat összegyűjtő, valamint a segélyezéseket koordináló jótékonysági szervezet idén karácsony előtt a rászoruló családok számára gyűjtendő adományozás helyszínéül különleges helyet választott, miután megkereste  a Nagyerdei Kultúrpark vezetősége.

Vissza, Síkfőkútra

Közel van Debrecenhez, mégis kevesen ismerik

Noszvaj-Síkfőkút az ország egyik gyöngyszeme. A nyugalom megtestesült szigete, Egertől kb. 15 percre, a Bükkalja csodás ölelésében. Hogy mit is jelent ez a hely egy debreceni számára?

Zamárdi és környéke: nem csak a buli lehet érdekes

A legfőbb látványosság mégiscsak a Balaton

Ha azt mondom Zamárdi, akkor szinte kivétel nélkül mindenkinek a Balaton Sound elnevezésű, könnyűzenei fesztivál jut az eszébe, ami kétségkívül eléggé nagy hírnevet szerzett magának az utóbbi években.

Kis csapat nagy céljai

Hárman a csapatból  Fotó: magánarchívum

Tudták, hogy Debrecenben, a Debreceni Sport Club színeiben eredményes gombfoci-szakosztály működik? A hivatalos nevén asztali labdarúgást űző csapat indította el azt a folyamatot, amelynek nyomán az egykor népszerű, már-már retrósport újból virágzik hazánkban. Most pedig a cívisvárosiak segítségét kérik, hogy egyik legnagyobb álmuk váljon valóra.

Oldalak