Együtt-PM: Seszták Miklós mondjon le!

Budapest, 2014. június 26., csütörtök (MTI) - Az Együtt-PM lemondásra szólítja fel Seszták Miklóst, miután a sajtóban megjelent hírek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter korábban jogászként több száz olyan vállalkozás megalapításában vett részt, amelyeket később nagy számban számoltak fel - közölte Szelényi Zsuzsanna, a szövetség elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.

Azt mondta: szerintük a miniszter erkölcstelen és hiteltelen, az Együtt-PM számára pedig elfogadhatatlan, hogy ilyen ember vezesse azt a tárcát, amelyik ezermilliárdos nagyságrendű uniós források elosztásáért felel.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy azok az ügyletek, amelyeket Seszták Miklós a 2000-es években jogászként hajtott végre, kísértetiesen hasonlítanak azokra a '90-es évekbeliekre, amelyek Kaya Ibrahim és Josip Tot nevéről híresültek el. Jogászok segítségével olyan fantomcégeket alapítanak, amelyek adót és járulékokat nem fizetnek, majd gyorsan bezárnak - jellemezte a helyzetet, rámutatva: ezek a cégek olyan nem uniós állampolgárok tulajdonában állnak, akiket a magyar hatóságok nem tudnak elérni, a vállalkozások viszont sok százmillió forintos kárt okoznak az adófizetőknek.

Szelényi Zsuzsanna felszólította a minisztert, hogy számoljon el a cégek vagyonával, saját érintettségével és felhívta Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul vizsgálja ki ezeket az ügyeket.

Szelényi Zsuzsanna kérdésre válaszolva tagadta, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM korábbi vezetője, volt kormányfő korábban offshore céget vezetett, tulajdonolt vagy képviselt volna.

Az Index.hu csütörtökön arról írt, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.