Devizahitelek - Újabb két ügyben fordult Alkotmánybírósághoz az ítélőtábla a héten

Budapest, 2014. október 19., vasárnap (MTI) - Első fokon két, másodfokon tizenegy devizahiteles keresetet tárgyaltak a héten a bíróságok. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla újabb két perben - a Porsche Bank és a KDB Bank Európa Zrt. magyar állam ellen indított perében - fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), míg a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. perében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet.

 

    Két elsőfokú perrel indult a hét: a Fővárosi Törvényszék elutasította a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét. 

   A másodfokú tárgyalások során a Fővárosi Ítélőtábla két pert függesztett fel és fordult az Alkotmánybírósághoz. A Porsche Bank Zrt. magyar állam ellen indított perében azért fordult az Ab-hoz, mert álláspontja szerint az első devizahiteles törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) több ponton sérti az alaptörvényt, így például a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot, valamint veszélyezteti a jogbiztonság elvét. Az ítélőtábla hasonlóan indokolta a per felfüggesztését és az Ab-hez fordulást a KDB Bank Európa Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében. Az evoBank Zrt. után ez volt a harmadik eset, hogy a másodfokú bíróság az Ab-hez fordult. Az Ab kedden kezdte tárgyalni a bírói indítványokat, a törvényszékről érkezőket egyesítve. Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre lesz szükség. A testületnek 90 napja van határozata meghozatalára.

    Csütörtökön kihirdetett határozatában hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében hozott elsőfokú ítéletet, és új tárgyalás lefolytatására, valamint újabb határozat hozatalára kötelezte a Fővárosi Törvényszéket. 

    Több ügyben is halasztotta az ítélethirdetést az ítélőtábla: a SberBank Magyarország Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. ügyében október 28-án, az Erste Lakáslízing Zrt., a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. és az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. magyar állam ellen indított perében október 29-én, míg a CIB Lízing Zrt. perében október 30-án várható a másodfokú döntés.

    Az Aegon Magyarország Hitel Zrt. másodfokon is pert vesztett az állammal szemben: az ítélőtábla jogerősen helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amelyben többek között az szerepelt, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő listán az okokat nem sorolták fel tételesen. A hitelintézet úgy módosíthatta a kamatot és a költségeket, hogy annak az okait maga idézte elő.

    Jogerős, helybenhagyó ítélet született a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. devizaperében is. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős határozatában helyben hagyta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.

    A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 67 ítéletet hozott, ebből 64 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben - az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében - részben helyt adtak annak.

    A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig 4 ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain: a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Pannon Takarék Bank, az Aegon Magyarország Hitel Zrt. és a TakarékBank ügyében is helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét, ennek értelmében a pénzintézetek szerződéses feltételei tisztességtelenek.

    Egy pénzintézet még az elsőfokú eljárásban visszalépett, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró már elsőfokon az Ab-hez fordult.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.