Debreceni szilveszter

debreceni szilveszter

A Nagytemplom előtt emelt színpadon tizenegyedik alkalommal rendezték meg a „Boldog új évet, Debrecen!” óévbúcsúztatót. Este nyolctól fellépett az Abrakazabra zenekar, Dolce-Dance Salsa Táncstúdió, Debrecen hangjai, az Ady gimnázium növendékei a „Légy jó mindhalálig!” musical egy részletét adták elő. Az est sztárvendége Keresztes Ildikó volt.

Az Abarakazabra a rendezvény egész ideje alatt húzta a talpalávalót, kísérte a sztárvendéget. Hazai és külföldi slágerek rutinos megszólaltatói voltak. Dacolva a hideggel, jó hangulatot varázsoltak a térre.

2012-ben rendezték először a „Debrecen hangja” versenyt. Tavaly újból. Nyertesei, helyezettei léptek fel: Sebestyén Ádám, Dánielfy Gergely, Márkus Luca, Kovács Tamás. Indokolatlan sztárallűröktől és maníroktól sem mentes előadásuk az „elment” kategóriába sorolható. A főtérre látogatót külön idegesíthette a rengeteg, meg nem szolgált tapskérés.

A Dolce-Dance Salsa Táncstúdió néhány tagja lenge, karib-tengeri aligruhában lejtették táncaikat. A hidegben le a kalappal előttük, bár a forró ritmusok és a bőséges mozgás okán kevésbé panaszkodhattak a hidegre.

Tizenegytől Keresztes Ildikó lépett a deszkákra. Fellépéséről elöljáróban csak annyit: kár, hogy olyan rövid ideig tartott. Hihetetlen hang, remek előadó, a slágerekről nem is beszélve. Eklektikus repertoárt hozott a debrecenieknek. Énekelt Tina Turner, AC/DC számot, Koncz Zsuzsa klasszikusát, „Valahol egy lány”-t, saját dalokat is, például a „Szerelem, szerelem” címűt… A tudósítás írója csak halkan jegyzi meg: miért nincs egy ilyen kivételes előadónak egész estére elegendő saját száma, miért muszáj külföldi slágereket interpretálnia?

Éjfél előtti percekben az adysok adták elő a „Légy jó mindhalálig!” egy részletét. Szegénykékre rájárt a rúd. A műsorrend szerint este nyolckor, a színpad mögötti jégpályán adták volna elő a produkciót, ám technikai problémák jöttek közbe. Tizenkettő előtt is csaknem tíz percet ácsorogtak a színpadon, mert a technika ördöge még az új év előtti pillanatokban is túl ébernek bizonyult.

Kósa Lajos polgármesternek fél perc jutott a köszöntésre, hogy azután a templomi orgonán előadott Himnusszal átlépjünk 2014-be. A nagyérdemű eddig csak templomi misealkalmakkor énekelhette az orgonával kísért Himnuszt. Felemelő volt hallani a hangszer zengő mély hangjait, a több ezer szilveszterező énekét.

Komoly várakozás előzte meg a tűzijátékot. Az időjárás kedvezőtlensége miatt augusztus 20-án elmaradt esemény kárpótlásaként is, a szervezők remekebb szórakozást ígértek a főtérre kilátogatóknak. Nem is csalatkoztak. A leereszkedő köd és a rakéták füstje ellenére pazar tűzijáték volt látható.

A rendezvényt hajnalig tartó utcabál zárta.

Tetszett még, hogy a szórakozók nem maradtak étlen-szomjan. Több pavilonban is kínáltak kürtős kalácsot, lángost, forralt bort. Ez utóbbi decijét kétszázért mérték, de az egyik butykánál már akcióztak, a mikor három deciért csak ötszáz forintot kellett fizetni.

Tetszett a villamosok, műszakzárás utáni fegyelmezett átvonulása a mulatozók között. Keresztes Ildikó kedvére valónak bizonyult a fényvillamos. Két szám között nem is hagyta szó nélkül.

Nem tetszett viszont néhány arab viselkedése (nem rasszizmusról van szó). Részegen, csoportosan rohangálva, többször verekedésig fajuló vitatkozással zavarták a főtérre kilátogatókat. Volt közöttük, aki éjfélre ájult részegen hevert egy padon.

                                                                                                  Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.