Buzánszky és Loki: közös úton

Egyetemi szektorok erősítik az együttműködést

Immár hivatalosan is közös vágányon vágtat a Vasutas labdarúgó alakulata, illetve a Debreceni Egyetem neves focitornája, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa. A Loki-meccseken jelenlévő Buzánszky csapattagok még akár nyerhetnek is a szurkolással.

Javában születnek a gólok a DE focitornáján, a Buzánszkyn. Nemrégiben együttműködés született az MLSZ-el, játékosbiztosítások formájában, azóta pedig elkezdődött a kupasorozat közös élete a cívisvárosi piros-fehérekkel is. Szeptemberben már jelentős esemény formájában pecsételték meg a szervezők Loki és a BJLEK együttműködését. Akkor a Nagyerdei Stadion Silver VIP termében tartották a torna sorsolását, amelyen kiderült, ki kivel csap majd össze az őszi kiírásban. A ceremóniát követően a jelenlévők ráadásul futballcsemegét is kaptak ajándékba, hiszen karszalagjukkal a DVSC–Újpest derbit is megtekinthették a helyszínen. A sorsoláson kihirdettek egy egészen rendhagyó újítást is, amely egészen pontosan egy nívós nyereményjáték. Ez most útjára is indult.

A Buzánszky Kupán résztvevő egyetemi csapatok ily formán is egymással versenyeznek, pontgyűjtéssel. A DE és a DVSC együttműködésével kialakított egyetemi szektorokba (D7-D8), amennyiben jegyet vásárolnak a tagok, belépőjük kódját feltölthetik egy regisztrációs felületre. Minél több csapattag jegye kerül a rendszerbe, annál több pont jár jutalmul. A játék elindult, az első hivatalos mérkőzés pedig a vasárnap délutáni DVSC–Fehérvár rangadó lesz. A nyereményjátékot keretbe foglalták a szervezők, hiszen pontosan a tavaszi Loki–Fehérvár mérkőzésig tart majd.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.