Az ’56-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vehette át dr. Bakó Endre hely- és irodalomtörténész Debrecen város Csokonai-díját, amely díj a társadalomtudományok, a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén művészi színvonalú alkotó tevékenységért, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értéket teremtő kimagasló munkáért valamint átfogó életmű elismeréseként adományozható. Bakó Endre nemcsak Hajdú-Bihar irodalmi tradícióinak hervadhatatlan érdemű kutatója, a nagyváradi literátusi hagyomány kutatásában is megsüvegelendő érdemeket szerzett.
A derecskei születésű értelmiségi a debreceni Kossuth-egyetemen szerzett diplomát, s tanárként kezdte pályafutását Hajdúnánáson, majd a megyei tanács népművelési osztályán dolgozott. Volt három évig alapító igazgatója a Csokonai Könyvkiadónak, a legtöbb időt viszont a Hajdú-bihari Naplónál töltötte, ahol évtizednyi ideig főszerkesztő is volt. Innen ment nyugdíjba több mint negyedszázaddal ezelőtt. A ma 88. évét taposó szépírásszakértő tizenkét éven át volt rovatszerkesztője az Alföld irodalmi és kritikai folyóiratnak.
A hely- és irodalomtörténészként végzett tevékenysége számtalan publikációban (könyvismertetés, kritika, tanulmány) és 22 könyvben testesül meg. Kiérdemelte a Holló László-díjat (A hűség színei c. kötetével), Debrecentől a Pro Urbe-díjat. Évekig volt vezetőségi tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, amelytől Toldy Ferenc-díjat kapott.
Van ismeretterjesztő vénája is, tehát a laikusabb irodalombarátok érdeklődését is igyekszik kielégíteni. Évről évre jelennek meg fontos és érdekes könyvei. Hol Szabó Magdáról fogalmaz különvéleményt, hol a Székely himnusz történetét tárja fel, hol pedig tájhazánk és a magyar irodalom kapcsolatrendszerét kutatja.
Megírta Holló László festőművész utóéletét, kultuszának alakulását, máskor pedig színészmonográfia került ki a keze alól, Kóti Árpád művészi útját rajzolta meg. Van olyan könyve, amelyből kiderül, hogy a megye egyes települései milyen szálakkal kötődnek a magyar irodalomhoz.
E sorok írója több alkalommal volt moderátor Bakó-könyvek bemutatóján. Egy ízben a debreceni születésű, kiváló írótól, Ménes Attilától vette-lopta a nyelvi formát, hogy elmondhassa:
Ha valaki olyan szorgalmas ember, mint egy Bakó Endre,
ha valaki olyan remek irodalomtörténész, mint egy Bakó Endre,
ha valaki olyan normális, racionális, mint egy Bakó Endre,
akkor az a valaki nem lehet más, mint maga Bakó Endre.
Materialista, ateista gondolkodó ő, aki persze jól ismeri a kultúrprotestantizmus szellemi holdudvarát, zenei és irodalmi tradícióit. Járt Japánban és Portugáliában, Angliában, elég jól tudogat is angolul. Az élet- és világmegismerésben nagy szerepük jut az utazásoknak, a mindenség-tapasztalás lehetőségeinek. Távol áll tőle a magyarkodás, a hamis-üres hazafiaskodás, nem gondolja azt, hogy a magyar eleve kitűnőbb nép lenne, mint bármelyik más náció. Távol áll tőle a felelőtlen ígérgetés, a gyors, hebrencs véleményváltoztatás. Miközben kultúrateremtő, szenvedélyes kultúrafogyasztó is. Eljár előadásokra, kiállítás-megnyitókra, kíváncsi mások szerepléseire, színházba, koncertekre jár ma is, „számtalan” évesen. S eljár temetésekre is, mert bár a temetettnek mindegy lenne, de jólesik a megtisztelés a hozzátartozóknak – mondja. Felül a buszra, s vidékre is elmegy. Felül a vonatra, s elmegy budapesti nagy könyvtárakba – ma is, bár nyilvánvalóan egyre ritkábban.
Írói és költői életműveket tanulmányoz, de távol áll tőle a szavalás, borzasztja a felelőtlen, hordószónoki mentalitás, undorodva fordul el, ha azt látja, hogy valaki „a más nemi szervével veri a csalánt”. Valóságtisztelet jellemzi, nem szereti, ha egy szépíró a könyveiben mitizálja, fetisizálja-glorifikálja a múltját, a famíliáját, s nem a valós családtörténettel szolgál. Beismeri, hogy hiányos a képe a mai magyar irodalomról, hisz kevés alkalma van arra, hogy ne „munkából olvasson”, hanem csak úgy, kíváncsiságból, betűszenvedélyből.
Annak idején az egyetemen Szabó Lőrinc írásművészetét választotta szakdolgozata tárgyául. Korán eldöntötte, hogy a helyi vonatkozásokkal akar foglalkozni, a coleur locallal, hisz szerinte nincs sok értelme annak, hogy 253. könyvet írjon József Attiláról, s közben ne legyen senki, aki mondjuk Vihar Béla hajdúnánási kapcsolatairól írjon, ne legyen, akitől megtudjuk, ki volt Költő Nagy Imre, hogyan élt Nagyváradon és Berettyóújfaluban Nadányi Zoltán, s hogyan is volt az, amikor tájhazánkba látogatott Kosztolányi Dezső vagy Móricz Zsigmond. Irodalomtörténészi munkásságának fontos és karakterisztikus vonása a „váradi vonal”, számos ottani szépíró portréját rajzolta meg – de hát végül is az is Bihar, sőt históriai értelemben „biharabb” a mi magyarországi Biharunknál.
Elemezte Szabó Lőrinc világszemléletét, gondolkozván arról is, hogy vajon vallásnak tekinthető-e az ateizmus, amiben ugyanúgy bigott módon lehet hinni.
Írtam pár strófányi, humorosnak szánt klapanciát egykori főnököm, későbbi-mai barátom tiszteletére, idehozom, hátha nem lesz teljesen érdemtelen. A címe: Elrontott szonett Bakó Endrének. Azért is elrontott, mert nem 14 soros, hanem 18, de hát feszített a sok mondanivaló. A megértéshez szükséges tudni, hogy van hősünknek nemesi előneve is, ez a Hetei. Feleségének keresztneve: Erzsébet. Amikor nem kutat, s nem kertészkedik, barátunk szívesen néz a televízióban nemzetközi futballmeccseket. Ez a szokás is karikírozásért áhítozott.
Legyél köszöntve most Bakó Hetei;
sem elmében, sem testben, sem lélekben
nem úgy festesz ma nyolcvannyolc évesen,
kinek meg vannak számlálva hetei.
Műértő tudó vagy, mit érdekelne
a szépirodalom-történet maga,
szobád rendetlen, könyvekkel spékelve,
miért izgatna Erzsikének szava?
Voltál újságíró, szerkesztő, kiadó,
helytörténész, tanár, zsüror és ítész,
ifjan népművelési előadó,
kommentátor és tárlatnyitó képész.
Ám nincs esélye, akármilyen író,
ha a sporttévén kezdődik a foci,
a németek rúgják, sípol a bíró;
izzik a fű, a labdabirodalom,
ordít a béközép, fogy a sok szotyi,
most kushadjon csendben az irodalom.
Erdei Sándor
Új hozzászólás