Az okostelefonok misztériuma és jövője

Az első okostelefon

A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy valaki úgy hagyja el az otthonát, hogy nem viszi magával a mobiltelefonját. Rendszeresen használjuk azokat a villamoson utazva, vagy az utcán sétálva, mit sem törődve a baleset kockázatával. De vajon tudta-e hogy honnan is ered az okostelefon elnevezés, és honnan származtatjuk a készülékek eredetét?

Az okostelefonok manapság az életünk részévé váltak, túlzással élve, mintegy az emberekhez csatolt gépi protézisként vannak jelen a mindennapjainkban. Ezeknek a telefonoknak a megjelenése és elterjedése teljesen megváltoztatta az emberi életet, de az emberi kapcsolatokat is jelentősen befolyásolta. A készülékeknek pszichológiai hatása is van, mert sokan már attól is feszélyezve érzik magukat, ha bizonyos időközönként nem tudnak ránézni a telefonjukra, és aggódnak, hogy lemaradnak valami fontos hírről, vagy csak egyszerűen egy barát üzenetéről. Dr. Hilarie Cash szerint az okostelefonok jelentős veszélyt jelentenek a társadalom számára, mert ez nagyban hozzájárul az internetfüggőség kialakulásához, amit egyfajta „drogként” nevez meg. A szakértők az internetfüggőséget legtöbbször a túlzott fogadási játékszenvedéllyel sorolják egy csoportba.

Felvetődik a kérdés hogy, mitől számít egy egyszerű mobilkészülék okostelefonnak? Milyen feltételekkel kell rendelkeznie, hogy megkapja ezt a titulust? Melyik évben és milyen névvel jelent meg az első okostelefon a piacon? Hogyan lett ekkora befolyással az életünkre? Mi választja el az egyszerű mobilkészüléket az okostelefontól?

A legtöbben 2007-hez, az első Iphone telefon megjelenéséhez kötik a smartphone-ok megszületését is. Mélyebb gödrökbe ásva viszont kiderült, hogy ez nem igaz. Továbbá nincs egy egységes definíció ezekre a készülékre, mert azok meghatározása évről évre, technológiáról technológiára folyamatosan változik.

Az egyik értelmezés szerint az okostelefon egy olyan eszköz, amely összekapcsolja az egyszerű mobiltelefon lehetőségeit és a személyes digitális asszisztens (PDA – personal digital assistant) funkciókat. Mint egy zsebszámítógép, amellyel el lehet érni az embereket. A PDA feltételei azok, hogy elérhetőek legyenek benne a következő integrált funkciók: a naptár időzíthető figyelmeztetésekkel, a címjegyzék részletes adatokkal (nem csak telefonszámmal), az e-mail (illetve más üzenetkezelő funkciók, például SMS, MMS, fax), jegyzetkészítési lehetőség. Ez a definíció az Mp3 formátum lejátszását, fotók készítését illetve az egyéb multimédiás szolgáltatásokat nem foglalja magába.

Ezt a meghatározási utat tovább követve egy egészen elképesztő ténnyel találhatjuk szembe magunkat. Az első olyan készülék, amely teljesítette ezeket a feltételeket, már 1992-ben piacra került. Ez volt az IBM Simon névvel ellátott készülék. Hab a tortán: ez a telefon már érintőképernyős volt. Ebből az eszközből ugyan még hiányzott az e-mail küldési funkció, de ez azért volt, mert az internethez való hozzáférés még nehézkesen ment. Ekkor főleg katonai fennhatóság alá tartozott, és hadászati célokra alkalmazták. A civil szférában történő használata csak szűk réteg számára volt lehetséges.

Az első darab, amely a teljes PDA funkcionalitást kínálta a felhasználók számára textwebes böngészéssel és e-mailezéssel, az a Nokia 9000 Communicator volt. Ezt 1996-ban bocsájtották forgalomba. Elmondható hogy az okostelefonok már 22 éve léteznek, a legtöbb ember tudta nélkül. Tehát Steve Jobs Apple készüléke volt az első okostelefon, amelyet a piacra bocsájtottak, hiába véli így a legtöbb ember.

Az okostelefon kifejezést sem az Apple alkalmazta először a készülékére. Ez a titulus már az 1990-es évek végén is megjelent az Ericcsonnál. Elsőként az 1997-es évben az Ericsson GS88 ‘Penelope’ viselte az okostelefon megnevezést, majd a cég továbbra is alkalmazta több készülékére is, mint például az Ericsson r380-ra, amely már Smartphone megnevezéssel jelent meg a piacon 2000-ben. Az R380 telefon különlegessége az volt, hogy ez már Symbian operációs rendszerrel volt forgalomban. Szóval az okostelefon szóhasználat sem 2007-ből származik, hanem azt 10 évvel megelőzően már „felfedezték”.

Akkor mégis, miért a 2007-es Iphone-t tartják az okostelefonok „atyjának”? Miért vagy miben hozott ez újdonságot az elődjeivel szemben? A válasz a következő! Az általuk szabadalmaztatott multi-touch képernyő miatt. Ezzel a funkcióval egy időben egynél több érintést is felismer a készülék képernyője, és tudja őket kezelni. Ellentétben az elődjeivel, amelyek egyszerre csak egy lenyomást tudtak értelmezni. Azonban nem elhanyagolható tény az Iphone híres marketing stratégiája sem, amely sosem csak egy egyszerű készüléket próbál értékesíteni, hanem egy életmódot és divatot generál, amely a mai napokban teljesen kicsúcsosodott. Steve Jobs nagyszerűsége abban rejlett (2011-ben meghalt), hogy igényt generált a társadalom számára, egy már 10 éve kifejlesztett eszközre.

Az okostelefonok népszerűsége abban rejlik, hogy úgy lehet kezelni, mint egy számítógépet, amely elfér a zsebben, vagy épp a táskában, és bármikor elérhető számunkra.
Az interneten szörfözhetünk, videókat, filmeket nézhetünk rajta, szöveget írhatunk és szerkeszthetünk rajta, vagy tarthatjuk a kapcsolatot a másik féllel. Ez a vonal odáig vezet, hogy manapság az okostelefonok gyakran elsőbbséget élveznek a PC-kkel (personal computer) szemben a gyorsaságuk és a hordozhatóságuk miatt. Fizikai kötöttség nélkül bárhol könnyen alkalmazható. Sokkal hamarabb tölti be az applikációkat, és készek teljes használatra.

A mediainfo weboldalon az egyik felmérésben összehasonlították, hogy az emberek hogyan fogyasztják az interneten megjelenő tartalmakat 2015. január és 2017. január között. Ez a kutatás azt mutatta ki, hogy az okostelefon szerepvállalása 18 százalékkal nőtt a két év alatt, míg a számítógépé 35 százalékkal csökkent.

Az okostelefonok megjelenésével minden sokkal egyszerűbb lett. Az eNET 2017. decemberi online kutatása szerint okostelefont a felnőtt magyar internetezők 85 százaléka használ. Megszűnt a kötöttség, mert bármikor elővehető a telefon, például buszozás, vonatozás, várakozás, vagy akár főzés közben is. Elmondható, hogy az emberek összekötik a „kellemest a hasznossal”, és ugyanolyan élményt nyújt, mint bármelyik más informatikai eszköz.

Ismételten hangsúlyozni kell, egy olyan készülék lopta be magát a jelenkori ember mindennapi életébe, amelynek a felfedezésére több mint 20 éve került sor. Végezetül elmondható, hogy ezeknek a készülékeknek a népszerűsége óriási méreteket öltött az utóbbi években, és a trend szerint ez idővel csak fokozódni fog. Egyre jobban átveszi más eszközök helyét, és még szorosabban fog kapcsolódni a mindennapjainkhoz.

Gyenge Imre

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.