Az ifjú lokisták is éremmel zártak

Sikeres évet zártak  Fotó: DVSC Kézilabda Akadémia

Befejeződött a szezon a kézilabdázóknál. Nem csupán hazai porondon, hanem a nemzetközi megmérettetések is lezárultak, miután többek között Budapesten a Bajnokok Ligája fináléja után is kiosztották az érmeket.

A DVSC Schaeffler eredményes szezont tudhat maga mögött, hiszen a felnőttek két bronzérmet ünnepelhettek, azonban az utánpótlás lányok is brillíroztak.

A Vasutas utánpótláscsapatai is harcba szálltak a döntő mérkőzéseken. Az U19-es és az U17-es kézisek egyaránt hivatalosak voltak a fináléba, ahol nehéz mérkőzéseket kellett megvívniuk, de mindkét korosztályban éremmel térhettek haza a DVSC Kézilabda Akadémia növendékei. Mindkét esetben akadt dolga a piros-fehéreknek a NEKA együttesével. Az U19-esek az elődöntőben szenvedtek vereséget a Balaton-partiaktól, így a bronzmérkőzésen kellett bizonyítaniuk. Balogh Rebekáék a Dunaújvárossal csaptak össze a harmadik helyért, a félidőre pedig magabiztos játékot követően vonulhattak le. A partnerakadémia Kohász csapata azonban a második felvonásban tapadt ellenfelére a Szigetszentmiklóson vívott csatában, ám a végén mégis a hajdúságiak örülhettek: 28-27-es debreceni diadallal bronzérmes lett korosztálya élvonalában a DVSC Kézilabda Akadémia leányhada.

Az U17-es első osztály ugyancsak szigetszentmiklósi fináléjában ismét jelenése akadt Győrvári Viktornak, aki ebben a korosztályban tanítványait egészen az aranymeccsig vezette. Az elődöntőben a Győrt sikerült Bristyán Dorináéknak legyőznie, az első helyért vívott küzdelemben pedig a NEKA várt a Debrecenre. Arra a Lokira, amely a kiírás 14 csapatos Keleti-csoportját magabiztosan megnyerte. Bár a NEKA már a félidőben felülkerekedett ellenfelén, a cívisvárosiak megpróbálták kiélezetté tenni a csatát, ám sajnos a győzelem elmaradt. A 26-21-es végeredménnyel a balatoniak örülhettek az aranyéremnek, ám korántsem volt oka csalódottnak lenni a piros-fehér lányoknak sem, hiszen ragyogó szezon után a még ragyogóbb ezüstérmet hódították el.

Ami a DVSC Kézilabda Akadémia idén is kifejezetten eredményes játékosait illeti, többen is az ország más alakulatában folytatják felívelő pályafutásukat. Azonban nem csupán klubszinten, de a nemzeti együttes mezében is lesz majd debreceni érdekeltség. Július 6. és 16. között Magyarország junior válogatottja a romániai kontinensviadalon szerepel majd, amelyre a hamarosan felkészülését elkezdő keretet hirdettek a szövetségi edzők. A DVSC Schaeffler felnőtt csapatát is irányító Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti négy debreceni növendéknek, Makó Zoénak, Panyi Annának, Csernyánszki Liliánának és Kostyó Panninak is bizalmat szavazott.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.