Az első vágányon a Lokomotív, a kézisek „csendben” kezdtek

DVSC-Vasas - csapás a vendégekre  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC labdarúgó csapata egészen fenomenális szezonrajtot vett, és öt meccs alatt mindössze egyszer nem sikerült nyernie. A kézilabdázók ugyancsak meggyőzően kezdtek az idényben, két mérkőzésen nyertek magabiztosan.

Az élvonalbeli bajnokság jelenleg szünetel a hazai porondon, hiszen a válogatott Európa-bajnoki selejtezőket vív. Ettől függetlenül korántsem unatkoznak a debreceni labdarúgók, és szurkolóik, hiszen gőzerővel készülnek a folytatásra Dzsudzsák Balázsék. A legutóbb a tavalyi ezüstérmes Kecskemétet a Nagyerdőn legyőző Blagojevics-csapat imponáló teljesítményt mutat, ugyanis a válogatott szünet végéig egészen biztosan vezeti a tabellát, az első vágányon vágtat az a bizonyos Lokomotív. A stadion nézőszámának tendenciális növekedése is érzékelteti, hogy valami igazán beindult a focistáknál, mindezt pedig a drukkerek is méltó hálával és lelkesedéssel fogadják. A focistáknál legközelebb rangadót rendeznek, amikor szeptember 23-án Diósgyőrben vendégszerepel a piros-fehér gárda. Utána Pakson lesz jelenése Kusnyír Erikéknek, a hónap utolsó napján pedig a fővárosi lilák, az újpestiek érkeznek a Nagyerdőre. Mindeközben Magyar Kupában is megkezdi szereplését a csapat, szeptember 16-án, Egerben.

Ami a Hódos közegét illeti, némileg visszafogottabb volt a szezonrajt a DVSC Schaefflernél. Szilágyi Zoltán lányai Fehérváron kezdtek, magabiztos játékkal hódították el a két bajnoki pontot, majd az újonc Vasas látogatott a cívisvárosba. Valami azonban nem volt ugyanolyan mint korábban. Szerény hangulatban, a tábor nélkül kellett megküzdenie ellenfelével a Lokinak. Az első félidőre, a meccs kezdetére rá is nyomta bélyegét a szokatlan csend, elhúztak az angyalföldiek, de Planéta Szimonettáéknak sikerült zárkóznia, majd közeledve az első felvonás hajrájához, megfordítani az állást. Aztán a múlt szezonban súlyos sérülést szenvedő Mariana Costa vastaps közepette érkezett a játéktérre, a Loki pedig csapást mért ellenfelére, és 31-23 arányban győzte le, megszerezve második győzelmét is a bajnokság idei kiírásában. A kettős terhelés pedig elkezdődött, szombaton ugyanis már a nemzetközi porondra lép ki a csapat, amikor is a svéd bajnok Savehof látogat a cívisvárosba.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.