Africa Race - A kamionos egység második, a Szalay, Bunkoczi duó 18. lett

Budapest/Dakar, 2014. január 12., vasárnap (MTI) - A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió a kamionosok között a második, a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) kettős pedig az autósok között a 18. helyen zárt az Africa Race elnevezésű tereprali versenyen, amelynek célja Dakarban, a Rózsaszín-tó partján volt.

    A Qualisport csapat beszámolója emlékeztet, hogy a Szalay, Bunkoczi páros - amely a verseny első felében öt szakaszon is második lett, később azonban motorgondokkal küszködött - ötödször haladhatott át itt a céldobogón, korábban, 2004 és 2007 között a Dakar-rali résztvevőjeként.

    A mezőny közel 6000 kilométert teljesített az Africa Race-en.



MTI 2014. január 12., vasárnap 16:03

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.