Paksi erőmű - LMP: Orbán Viktor minden magyar emberen átgázolt

Budapest, 2014. január 25., szombat (MTI) - Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök a paksi erőmű bővítéséről hozott döntésével "minden magyar emberen átgázolt", mert erről kötelessége lett volna egyeztetni a parlamenttel és a társadalommal - mondta az ellenzéki párt szombati budapesti demonstrációján Szél Bernadett.

 

    A társelnök úgy fogalmazott: az atomstop kérdése régóta téma, de ezt nem sikerült átvinni a társadalmon, vagy beszélni róla a parlamentben. A politikus a demonstráció céljának nevezte, hogy kiálljanak azért, hogy Orbán Viktor "nem űzhet csúfot az országból". Hangsúlyozta: beleszólást követelnek azokba a döntésekbe, amelyek nemcsak a ma élőket érintik, hanem gyermekeiket és unokáikat is. Szél Bernadett azt mondta: az LMP számára döntő, hogy milyen lesz Magyarország energiapolitikai rendszere. Hozzátette: a XXI. században nem lehet egyszerre két úton járni, a nukleáris és a zöld energia nem tud egymás mellett békében fejlődni.  Hangsúlyozta: az LMP minden eszközzel harcol a paksi bővítés ügyében, már megpróbálták kikérni az iratokat, és továbbra is küzdenek azért, hogy a parlament vitanapot tartson az ügyben. 

    A rendezvény vendége volt Mathias Köchl osztrák zöld párti parlamenti képviselő, aki arról beszélt: az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon dönthessenek, milyen energiát akarnak használni. Hangsúlyozta: ez nem szabad, hogy csupán szakpolitikai kérdés legyen, amiről zárt ajtók mögött döntenek. A megújuló energia mellett felszólaló osztrák politikus azt is hangsúlyozta, hogy habár korábban Ausztriában is épült atomerőmű, de egy népszavazást követően azt sosem üzemelték be. 

    A rendezvényen körülbelül 100-200-an gyűltek össze, többen fáklyákat, illetve táblákat tartottak. A táblákon "Magyarország eladva és eladósítva", valamint "Nem leszünk orosz atomgyarmat!" feliratok voltak olvashatóak. 

    Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.