Vekeri-tó sirató

Elszomorító látványt nyújt Debrecen és környékének egykori legvonzóbb természeti pihenőhelye, a Vekeri-tó. A medrében víz alig, a madarak szinte száraz lábbal végigcaplathatják.

A pihenni vágyó emberek sem tapossák egymást szombat délután, egy fiatal pár kolbászt, csirkét grillezget, háttal ülnek a tómedernek. Egy másik pár éppen akkor érkezik, és amikor a nő meglátja a kiszáradó tavat, durva káromkodás szalad ki a száján.

Egy idősebb bácsi is szörnyülködik, és mesélni kezdi, hogy gyerek korában, de még suhanc korában is a Kati patakból itták a vizet.

- Így ittuk a vizet – mutatja tenyerét fölfelé fordítva. – Olyan tiszta volt. Az táplálta ezt a tavat. A Kati patak. De ebből már soha nem lesz semmi – legyint szomorúan a meder felé.

Középtájon még fodrozódik a langyos széltől egy kis víz, de a meder széle már cserepesre száradt. Néhány bátor, bokáig süppedt lábnyom mutatja, már megjelentek az első kincskeresők. Kiszáradt kagylók tömege emlékeztet a valahai szebb életre. A vízibiciklik naptól porlanak, nemigen kerül már alájuk víz.

Tavaly már fél méter alá csökkent a vízmélység, egy nemzetközi modellező verseny el is maradt emiatt, de a mostani állapot már véglegesnek tűnik, megfordíthatatlan a pusztulás.

- Mi lehet az oka? – kérdem az idős bácsit. – Csak az aszályos évek?

- Nem hiszem, habár az is hozzájárult. De már nem táplálja a Kati, meg azt is beszélik, hogy a sok, újonnan létesült magán horgásztó is megmozgatta a talajvizet. Meg ki tudja, mennyi mélyfúrású kút van a környéken? Nem lesz már ebből semmi! – legyint újra, aztán további szép napot kíván.

Én meg azon gondolkodom, hogy hogyan is lehetne szép a napom, ilyen látvánnyal, élménnyel a lelkemben.

Töprengek, és nem értem, hol voltak, hol vannak a természetvédők? Tényleg nem lehet tenni semmit? Tehetetlen az illetékes önkormányzat is. És az állami hatóság?

Berácsozva zárva a büfé, gondozatlan a sportpálya. Minek is, kinek is tartanák rendben?  

Csak nézzük némán a csendes, lassú halált, aztán mindent elborít a kiirthatatlan gaz, és a feledés. Még menni sem fogok a környékére. Jól van ez így?

Képgaléria: ITT

Barna Attila