A fiatalabb generációk nem sejthetik, hiszen nem részesültek belőle, mekkora kaland volt átjutni egy baráti országba. Az előző rendszerben a kommunista országok egymást barátnak hazudták, miközben szigorúan őrizték határaikat.
Annak idején apám mondogatta: „A határok meghúzása az emberi hülyeség csúcsteljesítménye”. Mennyire igaza volt! Azóta érzem, mióta mindenféle ellenőrzés nélkül juthatok át Szlovákiába, Ausztriába. A szabad átjárást csak azok tudják isten igazából értékelni és megbecsülni, akik a szocialista időszakban is szerettek volna eljutni a Kárpát-medence különböző helyeire.
Hazánk 2004-ben lett az Európai Unió tagja, 2007-ben kerülhetett a schengeni övezetbe, amely lehetővé tette a tagállamokba történő, határellenőrzés nélküli utazást. Tavaly Kőszegnél és Balassagyarmatnál hagytam el az országot, és még mindig furcsa volt számomra, hogy nem tartóztatnak fel marcona, szigorú, fontoskodó vagy potovát („járandóságot”) követelő határőrök.
A most következő határsztorik velem estek meg, bár bárki mesélhetne hasonlókat, akik akkortájt a határon túlra merészkedtek.
1987-ben Nagyváradra mentünk. A társasutazást szervező utazási iroda buszának minden ülőhelyére jutott utas. Annak idején Romániába egyedül elindulni istenkísértő vállalkozás volt. Magammal vittem a Napló aznapi számát, s egy könyvet, amit útközben olvasgattam. Komolyan elcsodálkoztam, amikor a román határőrök mindkettőt elkobozták. Dühbe gurultam. Úgy gondoltam, visszafelé kicseszek velük. Nagyváradon az első könyvesboltban vásároltam egy Nicolae Ceausescu beszédeiből készült válogatást. A fedőn a Kárpátok géniusza képe vigyorgott az olvasóra. Ártándon a román határőrizeti szervek ügyködése idején feltűnően tanulmányoztam a munkát, ami kiváltotta a szomszéd ország egyenruhásinak megrökönyödését, miközben a hátuk mögött, az ellenőrzés folytatására váró magyar kiskatonák minden erejükkel a kirobbanni készülő röhögésük elfojtása kötötte le figyelmüket.
1988-ban újból Nagyváradra mentünk. Az utazási iroda, sok éves határrendészeti tapasztalataik birtokában, korai indulást szabott meg. Reggel hétkor Ártándon már határátlépésre jelentkeztünk be. A magyar kiskatonák hamar végeztek, ellenben a románok! Leszállítottak a buszról, betereltek egy váróba. Elvették és -vitték útleveleinket, valutaváltási bizonylatainkat. A buszt tüzetesen átkutatták. Mindent fel- és kiborogattak. Több utastársunkat a vetkőzőfülkébe rendeltek. Mindenkitől elszedték a magyar nyelvű könyveket, újságokat. A kézitáskák tartalmát is kiszórták. A tortúra több órán át tartott, aztán még öt órát várakoztattak, mire délután négykor végre továbbindulhattunk. Nagyváradon egyetlen órácskát tölthettünk. Abban sem akadt sok örömünk, mert mindvégig koldushaddal a nyomunkban próbáltunk nézelődni.
Valamikor a hetvenes évek vége felé apámmal keltem útra. Ipolyságra tartottunk, de úgy gondoltuk, hogy összekötjük egy felvidéki vonatozással (Feled – Losonc – Zólyom – Ipolyság). Bánrévénél terveztük a szomszédba jutást. Apám, a várható vámprocedúra izgalmainak enyhítésére, a vasútállomás büféjében két felest dobott be. Kissé megnyugodott, így szálltunk fel a Feledig közlekedő egyetlen motorkocsiba. A magyar határőr hamar letudta feladatát, ellenben a csehszlovák! Apám eléggé nyakas emberként élte életét, a szlovákokat meg kimondottam utálta. Akkor is, a baráti ország egyenruhásának, bosszantásképpen, magyarul köszönt. Több se kellett a szlováknak, leszállította a Bz-ről (motorkocsiról), mindezt tette magyar területen, becipelte az őrsre, be a vetkőző fülkébe. Ott kissé erélyesen súgták meg neki, bizony illett volna szlovákul köszönni. Közölték mindezt ékes magyarsággal. Apám jobb kedvre derítésére már a zötykölődő Bz-n meséltem el egy katonaélményem. A zászlóalj elhárító tisztje irodájába hivatott. Minden kertelés nélkül nekem szegezte a kérdést: miért akartam Csehszlovákiába disszidálni. Én? Disszidálni? Éppen Csehszlovákiába? Se köpni, se nyelni nem tudtam. Azóta sem derült ki, honnan akasztotta le ezt az egészet.
Határátlépésnél nem én voltam a szabálytartás mintaképe. Elkövettem jó néhány stiklit. A komolyabbat takarja a feledés homálya. Egy humorosabbat azért megosztok. Kassán jártunk. Többek között inget vettem. A ruhadarab már túl volt azon a mennyiségen és értéken, amit még vámmentesen át lehetett hozni. A vámolás izgalmait csökkentendő, inkább felvettem. Hidasnémetinél annak rendje-módja szerint megtörtént az ellenőrzés. Minden rendben ment, csak a magyar kiskatona vigyorgott feltűnően. Otthon jöttem rá az okára. Az ing árcédulája a gallérról csüngött alá.
Mostanság sokat járok Erdélybe. A magyar-román határon még mindig folyik ellenőrzés. Azért szurkolok a románoknak, hogy végre ők is a schengeni övezet tagjává válhassanak és hazánk keleti határain megszűnjön a „passport controll”.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás