1998 őszéig a Debreceni Városi Televízió szerkesztője voltam. Jól éreztem magam, aztán beütött a krach. Jöttek az önkormányzati választások, győzött a Fidesz Debrecenben is. A tévé élére kinevezték a velem együtt dolgozó kollégámat, aki a mai napig az intézmény vezetője. Behívatott az irodájába, és közölte, negyven percem van arra, hogy eltűnjek. Kifizették az elmaradt járandóságomat, és nagyívben kirúgtak. Azóta sem tettem be a lábam az épületbe, de jóban vagyok néhány régi haverral. Olykor-olykor összefutunk, iszunk egy sört, oszt jónapot!
Vegetáltam sokáig, mígnem megkeresett egy vendéglátós ismerősöm, közölte, televíziós frekvenciát nyert, megbízna, induljunk neki a dolognak.
Egy hét alatt összeverbuváltam egy csapatot, berendezések is kerültek, az akkori kábelszolgáltató főnöke - sajnos már nincs közöttünk - Török János úr helyet és szabad csatornát adott nekünk.
A Petőfi téren volt a stúdiónk, heti két alkalommal, este tíztől, hajnalig volt adás. Az összes nagy sztár megfordult nálunk. Csiszár Jenő egy évig vezette az Apukám világát, az egykori Szabad Európás Cseke László a Kívánság műsort.
Az Alföld Televízió dübörgött. Egész éjszakás vetélkedőben mi sorsoltunk először az országban fődíjként gépkocsit. A legnagyobb sikert a sport hozta. A DVSC női kézilabda együttese EHF kupadöntőt játszott Norvégiában. Senki nem közvetítette. Kitaláltunk valamit. A norvég kollégáktól megszereztük a különböző adatokat, követségüktől pedig megkaptuk az engedélyt a közvetítésre. A műszaki részt Török úr és társai megoldották. Az északiaknak egyetlen feltételük volt, hogy a meccs előtti lóversenyt is adjuk. Ezen ne múljék.
És azon a vasárnapon, ebéd után, minden debreceni az Alföld TV-t nézte. A stúdióban ott ült mellettem a sérült, begipszelt lábú Jeddi Mária, vele együtt szurkoltuk ki a kupagyőzelmet.
És ez az adás elindította az egyoldalú háborút. Az önkormányzati konkurencia iszonyú vagdalkozásba kezdett. Volt egy irodánk az Aranybikában. Egyik éjjel megjelent két civil ruhás nyomozó a portán, elkérték a kulcsainkat és mindent felforgattak. Elvitték az összes kazettánkat, a mai napig nem kaptuk vissza.
Az ügy akkor vett fordulatot, amikor televízióra vettük a Pinczés István által rendezett Légy jó mindhalálig című musicalt. Elkészültek a felvételek, néhány hét alatt pedig a feljelentés is. Nem írom le a nevét a feljelentőnek, mert már nem él, de tény, megfogalmazta benne, kinek a sugallatára kellett rendőrségi kihallgatásokra járnom. Az volt a vád ellenem, mint főszerkesztő ellen, és a tulajdonosok ellen is, hogy visszaéltünk a szerzői és személyes jogokkal, másoltuk és árultuk a kazettákat illegális módon, még a zsibiben is. Ellenünk volt a Csokonai Színház akkori, ma már nyugdíjas gazdasági igazgatója is. (Néha összefutunk a Kodály Filharmonikusok koncertjén, de nem köszönünk egymásnak. Pedig volt közös produkciónk, ahol megvesztegethettem, és nem is tiltakozott, de erről később).
Harmadrendű vádlott lettem, házkutatást tartottak a lakásomon, bár tény, a zsaruk érezték, nincs minden rendjén szerintük sem, rendkívül úri módon viselkedtek. Ellenfeleim megsúgták, kicsinálnak. Négy évig jártam a bíróságra, a törvény háromévi szabadságvesztéssel fenyegetett, amit az ügyészek rám akartak kenni. Sokan azért is támadtak a tárgyalások idején, mert az ügyvédem SZDSZ szimpatizáns volt. Jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentettek.
Utána még egyszer széles körben támadott a helyi konkurens televízió, de abból sem lett semmi.
Az Alföld TV a szívügyem. A mostani tulajdonossal néha összefutunk, beszélgetünk. Két évvel ezelőtt ültem az irodájában, és szó szerint a következőket mondta:
- Én idevennélek, tudom milyenek a képességeid, de nem tehetem meg. Most más a világ...
Becsültem érte, mert őszinte volt. És meg is értettem.
Szerencsére mára gyökeresen megváltozott a helyzet. A mostani demokráciában a sajtó szabad. Jó ezt tapasztalni nap, mint nap. Leülök a kedvenc kávézómban, iszom a legfinomabb dohánykávét, rápillantok a pulton elhelyezett újságokra és megkérdezem: szabad?
Bólintanak!
Weisz György
(Részlet a szerző hamarosan megjelenő harmadik könyvéből.)
Új hozzászólás