A minap a város szívében sétáltam a kedvenc kreatív boltom felé, hogy a hétvégén ajándékokat gyárthassak a közeljövőben ünneplő ismerőseimnek. Egy eldugott társasház felé vitt az utam, ahol egy fiatal pár suttogására lettem figyelmes.
- Hozok ki neki enni! – mondta a lány határozottan.
- Ne! Még ideszokatod! – vágta rá kicsit bizonytalanul a fiú.
Mindketten egy pad felé tekintettek, amin egy hajléktalan ember aludt csendben. Feje alatt összes vagyona: a szatyra pihent. Ruhái megviseltnek tűntek, az évszakhoz képest lengék, a szelet könnyedén áteresztették. Fejébe húzva ócska sapka, arcából szinte csak orra, és nagy fehér szakálla látszott ki. Ez alapján akár a Mikulás is lehetett volna.
Elhaladtam mellettük, de a kíváncsiságtól hajtva visszafelé is arra mentem. A lány pont akkor lépett ki a társasházból, amikor befordultam a sarkon. Egy lopakodó macska ügyességével közelítette meg a padot, kezeiben több csomag. Halkan letette a még mindig alvó férfi mellé, majd sietve visszament a lakásba. A pad mellett elhaladva örömmel nyugtáztam, hogy a csomag tartalma egy tál gőzölgő leves, egy nagy konzerv és egy kis csomag kenyér volt.
U.A.
Új hozzászólás