Barta Mária olajfestményei láthatók május 17-ig a debreceni István király téri (Széchenyi kerti) református templom Kálmáncsehi Galériájában, ahol április 26-án nyílt meg a természetábrázoló tárlat.
Barta Mária Romániában, Erdélyben nőtt fel, annak is egyik legszebb táján, Bánffyhunyadon, Kalotaszeg „fővárosában”. Az erdélyi kisváros Kalotaszeg történelmi központja, lakossága 9 és 10 ezer között van ma, jó harmada magyar. Van saját neve román, roma, német, móc és jiddis nyelven is. Az internetbúvárlók talán azt érzékelik, hogy Bánffyhunyad újabban leginkább az indiai maharadzsák palotáira hasonlító roma kastélyairól híresült el.
Az alkotó életében évtizedek teltek el képzőművészeti munkálkodás nélkül, ma meg – szinte egyik napról a másikra – remekül fest. Ecsetje alól szépséges tájak, vidéki zsánerképek kerülnek ki. Talán két éve derült ki, hogy nagyszerűen rajzol, fest, őstehetségnek mondható. Polipotenciális tehetség, hisz szépen énekel és remekül gitározik is. Képzőművészi „beszédmódja” naivnak mondható, tábláinak hangulata olykor emlékeztet a legnagyobb francia naiv festőművész, Henri Rousseau dikciójára, tábláinak atmoszférájára. Barta Mária – istenhívő ember lévén – teremtettnek ismeri a világot, amelynek leképezésére vállalkozik, s ő maga is teremt önmaga számára egy kis színes univerzumot – az ő világa tehát nem „teremtetlen”, darwini világ.
Leginkább olajfestékbe mártja élményeit. Újabban kísérletezik a pasztellkrétával is. A pasztellkép egyfajta átmenetet képez a rajzolás és a festészet között. Használata nem bonyolult, de persze birtokában kell lenni az alapvető tudnivalóknak, no meg a rajzkészség, alakító tehetség sem árt. Hozzáértéssel – mint itt is láthatjuk (három ilyen képe van itt Máriának) - mutatós alkotásokat lehet vele készíteni.
Ha vonalasan dolgozik a művész, akkor talán inkább mondhatjuk a képet színes grafikának, ha a felületen a foltok-árnyalatok dominálnak inkább, akkor jobban hajaz az elkészült mű a festményre. Mária pasztellképei inkább festményeknek mondhatók. Nem dicsekedhet tehát képzőművészeti iskolákkal, mesterekkel, viszont elámulhatunk a tehetségén: formálókészségén, finom ecsetkezelésén, komponálóképességén. Az ő lelkében-agyában termett látványok ügyes kezének köszönhetően létre tudnak jönni a falemezeken, s találkoznak a művészetbarátok tetszésével. Viszonylag visszafogott színhasználat jellemzi, tájábrázoló felületei leginkább őszi hangulatot árasztanak, még akkor is, ha nyár vagy tavasz a címük. Van rajtuk-bennük valami krúdysan gordonkás hangulat. Aprólékos ábrázolással van dolgunk, mégsem nevezhetjük őt fotó- vagy hiperrealistának.
A címadással egyébként úgy van, mint a legtöbb képzőművész: nyűg a számára, ezért a szavak a képek alatt témamegjelölések inkább, mintsem fantáziadús címek. Ha nem a vízpart, az erdő a témája, akkor bevisz bennünket – mondjuk - egy istállóba, ahol ott kapirgál egy kakas és egy tyúk is – elmondható róla (főként az etnográfiai dokumentarizmus pontosságával létrehozott tanyáinak ismeretében), hogy Mária jól ismeri a paraszti világot, a földből élő, állattenyésztő-növénytermesztő emberek életét, nehéz és szép világát. Idillkereső igyekezetet tapasztalunk a képein, és persze alkotói tetszeni vágyást, ugyanakkor nem végletes ez a szándék, hisz tájai olykor megszedettek, fái olykor vetkőznek, lombjai széltől tiportak, tépettek, erdei útjai sárosak – s ezek nem éppen a megszépítő tájképfestészet sajátosságai. A tavon(?), folyón(?) itt-ott csónakok ringanak, vagy a partra vonva várnak szebb időkre. Vidám az esőben megfürdött táj, s vidámak az erdőszéli vadrózsabokrok. Vidám színfolt az erdőben sétáló lányalak, aki akár a mesebeli Piroska is lehetne. Kedvenc állatai a lovak, s igen komoly előmenetelre tett szert az ábrázolásukban – az anatómiailag hű lóábrázolás mindig nagy kihívás egy képzőművész számára.
Mária nemcsak a melankolikus, búcsúzó őszt tudja megmintázni, láthatni itt két képet színpompás horvát úti élményeiből is, persze olajfestékben fürdetve – ezek kifejezetten kolorista festőt mutatnak, a mediterrán derűt és az épített örökségben való gyönyörködést árasztják.
Erdei Sándor
Új hozzászólás