Másfél hete tart a kézilabda világbajnokság Debrecen két nagy sportcsarnokában. Minden a legnagyobb rendben van, a szervezés kiváló, másodpercnyi csúszás sincs, a segítők készségesek, a biztonságiak biztonságot adnak, a kávé forró, a mellékhelyiségek tiszták, szóval: az osztályzat tízes.
Egy dolog azonban nem hagy nyugodni. Hatalmas zászlók és egy óriási transzparens is belóg a Főnix nézőterére. A második emeleten - ahol a sajtó is elszállásoltatott - van három nagy asztal az újságíróknak. Az egyik mögött tíz napja ül egy kolléga és várja, hogy elkezdődjön valami. Oda ültette valaki, azt mondták, oda szól a jegye. Ül, mint ama vadász, hosszú, méla lesben és nem érti, hogy időközönként miért harsog a nép, mi az a zaj.
Beletörődött, hogy neki ez jutott. Esténként, úgy tíz után Arany Jánost olvas, és megjegyzett két sort: „körötte csend, amerre ment és néma tartomány.” Pedig neki azt mondta a főnöke, hogy meccsek lesznek.
Ez van. Tételezzük fel, és reméljük, lányaink bejutnak a szombat esti fináléba. Akiknek majd a zászlók mögé szól a jegyük, mit látnak majd?
Javaslom, hogy már holnap bontsuk le a felesleges drapikat, és tapsoljuk meg a zászlóvivőket!
W. Gy.
Új hozzászólás