A világon sokféle sportág képviselteti magát különböző versenyeken foci, kosárlabda, úszás és még sorolhatnám tovább. Ezek az ágak a világ számos pontján ismertek, de vannak sportágak, amikről nagyon ritkán vagy soha nem hallunk a közmédiában vagy az írott sajtóban. Ez a tájfutás. A természet lágy ölében a futás szerelmesei hódolnak ennek a sportágnak.
A tájfutás a tájékozódási sportok egyike, egy olyan atlétika jellegű sport, ahol a versenyzők térkép és tájoló segítségével a térképen feltüntetett ellenőrzőpontokkal kijelölt pályán, a pontokat többnyire előírt sorrendben érintve, a legrövidebb idő alatt kell végigfutni. A versenyző az ellenőrzőpontok között maga választja meg az útvonalát.
A tájfutás versenyformái: egyéni, váltó, egyéni - csapatverseny, pontgyűjtő csapatverseny.
A tájfutásnak vannak még egyéb fajtái is: sítájfutás, trial-o, tájkerékpár, mikrosprint, éjszakai tájfutás, városi verseny és a mobilos tájfutás. A tájfutás teljes történetéről sajnos nem sokat lehet tudni, de ami biztos információként szolgál, hogy 1999-ben volt a tájékozódási versenyek 100 éves évfordulója. A sport a skandináv országokban igen népszerű, és onnan terjedt el Európa többi országába. Hazánkban az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszán Henrik, bólyi festőművész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében “ fertőződött meg” a tájfutással. A női résztvevők közül a magyar Monspart Sarolta 1972-ben (első nem skandinávként), míg Oláh Katalin 1991 és 1995-ben volt világbajnok.
A szocializmus nagyon megnehezítette a tájfutó térképellátást és az alaptérképhez való hozzáférést. A szocialista országokban az állami alaptérképek titkosak voltak, de 1970-ben a Magyar Tájfutó Szövetség hivatalos együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztériummal, és ettől kezdve a sportág alaptérkép-ellátása biztosított volt. Ezek után a szocializmusban a tájfutó klubok taglétszáma nagyobb volt, mint a rendszerváltás után. De most ugorjunk a jelen Skandináviába, illetve Magyarországra, hogy mi a helyzet a sportággal napjainkban.
E-mailben megkeresve a Finn Tájfutószövetséget (Suomen Suunnitusliitto,SSL), amit 1935-ben alapítottak, de 1945-ig még atlétikai szövetség keretei között működött és csak 1945-től vált függetlenné. A központja Helsinkiben, pontosabban Pasila kerületben, vagy körzetben van. A szövetségben 350 klub és ezekben a klubokban 14000 tájfutó tevékenykedik versenyszerűen és hobbi szinten. Úgy 60 000 finn, aki jár versenyre, vagy űzi ezt a sportot. Tovább elemezve a staisztikát 45 000 felnőtt és 15 000 gyermek hódol a tájfutásnak Finnországban. A szövetségen belül van még biciklis és sífutó szakosztály is.
Mi a helyzet Magyarországon? Magyarországon szintén egy szövetségbe tömörülnek a klubok, de amit már korábban említettem, hogy sem a közmédiában, sem az egyéb sajtótermékekben nem halhatunk a sportról. Kár érte!
A magyar szövetség 1970-ben alakult és a központja Budapesten van. A nem versenyszerűen sportolókkal együtt 3000 magyar tájfutó van. Kis ország, kis szövetség. Magyar tájfutó legendáink Monspart Sarolta és Oláh Katalin. Debrecenben napjainkban 6 sportegyesületnek van tájfutó szakosztálya, név szerint: Debreceni Egyetem Atlétikai Club, Debreceni Honvéd Sport- és Diáksport Egyesület, DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesület, Debreceni Nagyerdő Sportkör, Debreceni Nyulak Sportegyesület és a Navigátor Sportegyesület falai között, pontosabban a környékbeli erdőkben foglalkoznak tájfutással. A debreceni tájfutók közül a szenior versenyzők a legsikeresebbek, a diszes Dr. Gabnai Ernő és Filó György magyar bajnokok (Filó György a szlovák bajnokságban is több jó helyezést ért el), de több értékes helyezést értek el a bajnokságokon. A magyar tájfutás nagy rendezvénye a Hungária Kupa, amelyet 1974-ben a megyei szövetség, 2006-ban a DISZ rendezett (17 ország közel 1000 versenyzője részvételével).
A tájfutáshoz térkép is tartozik, és a térképhez jelmagyarázat, amik a következők: feketével jelölve út, ösvény, sziklaalakzatok, mesterséges tereptárgyak, épületek, kerítések, jelleghatár; fehérrel jól futható erdők; barnával szintvonalak, domborzati elemek, gödrök, buckák, letörések; a zöld szín erősségével érzékeltetik a jelölt terep futhatóságát azzal, hogy minél sötétebb zölddel van jelölve a terület, annál nehezebben futható; zöld körrel vannak jelölve a jellegfák; kékkel állóvizek, vízfolyások, vizesgödör (dagonya); és sárgával nyílt területek, rétek, tisztások, mezők, ligetesek.
Akik kedvet kapott a tájfutáshoz, az keresse a fenti egyesületeket, vagy küldjön e-mailt szerkesztőségünkbe és továbbítjuk az egyesületekhez.
Somogyi Eszter
Új hozzászólás