Tél a Fancsikán

Tél a Fancsikán

A várostól keletre létesített Fancsika-tavak a horgászok kedvelt vizévé, a kirándulók által szívesen felkeresett környékké vált. Az 1960-as, 70-es években kialakított három tó (Fancsika I. – II. – III.) 90 – 25 – 14 hektár területű. Mélysége átlagban másfél méter.

Annak idején a magas talajvíz és belvízkárok megszüntetésére építették meg a víztározókat. Visszatartják és tárolják a vizet. Mára a III-as tó szinte teljesen kiszáradt. A másik kettőnek is voltak aszályos évei, mint például 2012-2013 telén, amikor mindkét tavon kritikus szintre csökkent a víz szintje, száraz lábbal messze be lehetett gyalogolni a mederbe. Akkor halfogási tilalmat is elrendeltek. Tavaly márciusban végre annyi csapadék hullott, amennyi pótolta a két tó kétmillió köbméteres vízhiányát, így április elejétől újra horgászhatóvá vált.

Bár nem oly mértékben, mint egy évvel ezelőtt, de jelenleg is alacsony a tavak vízszintje. Az első és második tavat összekötő csatornában csak némi pangó víz csillog. Ha hamarosan nem esik kiadósabb mennyiségű eső, hó, megismétlődhet a tavalyi helyzet.

A tavak környéke csendes. A tájat vékony hólepel fedi. Most ritka vendég a túrázó, a horgász. Akik azonban veszik a fáradságot és kilátogatnak a környékre, örömteli változásokat tapasztalhatnak. Felújították a kilátót, amely balesetveszélyes volt. Körülötte kivágták a fákat, így megint teljes panorámában gyönyörködhetnek a toronyba mászók.

A tó mentén, több helyen pihenőket alakítottak ki. Asztalok, padok teszik komfortossá a pihenést, étkezést.

Időről-időre közhasznú munkások járják a tópartot, szedik össze a szemetet, amiből mindig akad. Egyszerűen érthetetlen, miért szemetel valaki a természetben? Látott már nejlonzacskótól fulladozó nyulat? Konzervdoboz vágta lábú szürke gémet? Gumigyűrűbe szorult halat? Szívszorító látvány.   

Messzi távolból motorfűrész bőgését továbbítja a víz. Fát vágnak. Csak azt nem tudni, hogy engedéllyel, vagy annak híján. A helyiek az utóbbi módot facsinálásnak nevezik, vagyis lopják a tűzre valót.

A tó vize rezzenéstelen. Vadkacsák és szárcsák úszkálnak a néhány fokos vízben. A part üres. Mindössze egy horgász áztatja a zsinórt. Misi, a nyugdíjas, a tavak felduzzasztásától jár ide. Fogott már 12 kilós amurt, 16 kilós pontyot, 5 kilós csukát. A törpeharcsát utálja. Rengeteg van a tóban. Mindenre harapnak. Nehéz túljárni az eszükön. Mint mondja, nemcsak horgászik, hanem gyönyörködik a természetben is. Neki mesél a víz. Ha megmozdul egy nádszál, tudja, hal mozgatja. Ha alacsonyan szállnak a fecskék, esőre készülhet… Meg a fancsikai napfelkelték ezernyi színe! Egy keserű megfigyelését is megosztja velem: ha hangosan óbégatnak a részegek, mert ilyenek is vetődnek a vízpartra, nem lesz kapás.

Fák lombja a földön hever, csak a fenyők tűlevelei zöldellnek. Állatok vackaikban lapulnak, bújnak előlünk. Tavasszal bátrabbá válnak, az arra vetődők komoly örömére. Minden csendes. Tél van. Fancsikai tél.

                                                                             Somogyi Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.