Hamar eljött négynapos túrán utolsó napja. Mintha a Székelykő is bánkódott volna. Felhőket hívott maga fölé, hogy megsirasson bennünket, ám azok engedetlenek maradtak, és amint lehetett, meglógtak.
Hajnalban a szomszéd kakasa percre pontosan jelentkezett, ám hála az égnek, társai kifáradtak a hétvégi hajszában, így néhány álmos nyikkanást letudva, másik oldalukra fordultak. Elcsendesedésük további két óra zavartalan hortyogással jutalmazott minket.
A bőséges reggeli elfogyasztása után búcsút vettünk Jánostól, vendéglátónktól. Nem tudom, hanyadszorra tesszük. Mindig nála szállunk meg, vendégszeretete okán Torockón eszünkbe sem jut más kvártély után nézni. Ígértük, jövőre visszajövünk. Úgy is lesz!
Délelőtti programként a Tordai-hasadékot terveztük be. Voltak, akik még soha nem jártak benne, én sokadszorra. Legutóbbi alkalommal akkora tömeg szorongott a keskeny sziklapárkányokon, hogy halálfélelmem volt. Akkor megfogadtam, soha többet nem keresem fel. Minden ígéret annyit ér, amennyit betartanak belőle. Esetemben semmit. Hétfő lévén, kisebb forgalomra számítottam. Bejött a várakozásom.
A szakadéknak van egy legendája és a valós keletkezésének története. Általános iskolai tanulmányainkból ismerjük Szent László királyunk kalandos megszabadulásának mondáját. Kunok elől menekült, már majdnem utolérték, ezért Istenhez fohászkodott. Meghallgatásra talált, a föld megnyílt mögötte, így az üldözők lemaradtak. A történet szerint így keletkezett a hasadék. Valójában a felszín alatti barlang teteje rogyott be.
Szakadékjáró szokásom szerint kigyalogoltam a nyugati bejáratig, ahol már szinte sík a vidék, és onnan vissza. Magas, százötven-kétszáz méteres sziklafalak között csak a patak vájt magának medret. Hosszú szakaszon sziklába vágott párkányon, sodronykötélbe kapaszkodva haladhat a turista. Nem éppen veszélytelen. A túlzott idegenforgalom miatt az ösvény és párkány kövei, szikladarabjai lecsiszolódtak, ezért száraz időben is komoly a csúszásveszély. Aki a szakadékban szándékozik gyalogolni, alaposan gondolja meg és válasszon minél barázdáltabb túrabakancsot. Sima talpú cipővel istenkísértés elindulni.
A szakadékbeli túrázást még izgalmasabbá teszik a függőhidak. Már egy ember alatt erősen imbolyognak, ha pedig többen lépnek rá, akkor földrengéshez hasonló érzést élhetünk át. A sodronykötél-korlátba kapaszkodás sem nyújtja számunka a biztonságérzetet. Ellenben jó buli.
A hasadék megjárásával véget értek programjaink. Indultunk haza. Sofőrünknek Torda előtt az autópályára felhajtás okozott gondot, csak harmadjára sikerült a megfelelő módon tekerni a kormányt. A románok művészei az autópályára fel- és lehajtás megbonyolításának. Ez esetben is csaknem két kilométeres kacskaringózás után fordulhattunk helyes irányba. Útközben Bánffyhunyad határában újból rácsodálkoztunk az aranyfogú cigányok kínai pagodára emlékeztető, csicsa házaira. Ezek a többemeletes építmények az építtetők gazdagságát kívánják szimbolizálni. Az épületeket soha nem fejezik be, ugyanis ez esetben a tulajdonosoknak házadót kellene fizetni. Világos, hogy inkább megspórolják.
Negyedórára megálltunk a Királyhágónál. A rekkenő forróságot végre eső váltotta fel. Az alföldi és erdélyi esőcseppek között jelentős méretbeli különbség tapasztalható. Az erdélyiek kövérek, földbe csapódva nagyokat csattannak.
A határon megint felületes az ellenőrzés. Kora este érkeztünk Debrecenbe. Már akkor emlegettük: jövőre újból Torockó. Nem lehet megunni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás