A kormányzati kommunikáció szerint Magyarországon megszűnőben a szegénység, hiszen a munkanélküliségi arány mindössze négy százalék, több mint 4,4 millió ember dolgozik, a tavalyi évhez képest a fizetések tíz százaléknál is nagyobb mértékben emelkedtek, a nyugdíjak megtartották reálértéküket (csak így zárójelben: az Orbán kormány minden alkalommal szájba rágja, hogy a szocialista kormány vette el a tizenharmadik havi nyugdíjat.
Ha már ennyire fájlalják, ennyire hangoztatják, miért nem vezetik be újra?). A valóság persze közel sem ennyire tiszta. A munkanélküliek mindössze három hónapig kapják az álláskereső támogatást, azután kikerülnek a nyilvántartásból. A 4,4 millió foglalkoztatottból 250 ezer a közfoglalkoztatott. A bérnövekedés leginkább a minimálbér emelésének köszönhető, ám hazánkban közel 2 millió ember keres ennyit vagy alig valamivel többet. A kormány időről-időre beismeri, hogy a nyugdíjasok nem kapnak annyit, amennyi járna nekik, amennyivel valóban megtartanák a nyugdíjak reálértékét. Ezért ötletszerűen pótlólagosan igyekeznek kompenzálni (nyugdíjprémium, Erzsébet utalvány).
A kormány a Statisztikai Hivatalt is uralja. A szegénységi küszöb új kiszámítási módjával azonnal eltüntettek félmillió szegényt. Persze, hogy a számok alapján kedvező a kép. Valójában azonban sokkal komorabb. Csak tanítványaim spontán beszámolói alapján, hazánkfiainak egy része mostanság is elszomorítóbb helyzetben él, mint ahogy a fővárosban állítják.
Akadnak családok, ahol sünbágó a főétel. Megfogják a sündisznót, megnyúzzák, aztán csak úgy a sparhelt platnijára lökve, vagy mint a szalonnát, nyársra húzva, nyílt tűzön sütik meg. Hidegebb időkben varjakra fanyalodnak. Némi kenyérmorzsával magukhoz csábított szárnyasokból levest főznek. Az erdőben vaddisznók kicsinyeire vadásznak. A csíkos malackák húsa ínyencfalat. A zsenge húsra vágyók a kicsinyeket a maguk fabrikálta hegyes nyilakkal ejtik el. Bizony számtalanszor megtörtént a vadászból zsákmánnyá változás, hiszen a kölykeit védő anyadisznó nem ismer kegyelmet. Volt úgy, hogy a pórul jártak egész napot ültek a fa tetején, mert nem tágított az anyadisznó. Nem kevés ház akad, ahol tüzelő híján, télen a bútorokat, ruhákat tüzelik el. A cipők is hasonló sorsra jutnak. Nyomornegyedekben ezért is látni februári havas latyakban mezítláb rohangáló gyerekeket. Fűteni pedig kell, így fát csinálnak (így mondják a hajdúhadházi cigányok, amikor fát lopnak az erdőből), ami büntetendő cselekmény. Ha megcsípik őket, elzárás és pénzbüntetés vár rájuk. Mivelhogy nincs pénzük, nem fizetnek, s mennek újra a rácsok mögé. A házak állapota is katasztrofális. Hajdúsámsonban akadnak építmények, amelyek oldala lyukas, az egerek vígan járnak ki-be rajta. Az áramlopás mindennapos. Csupasz drót végére kampót kötnek, feldobják a vezetékre, és már ég is a villany a lakásban. Ha a szolgáltató leszedi, egy óra múlva ott a következő kampó. Megint csak Hajdúsámsonban érdemes végigautókázni egy-két utcán. Ott lógnak sorban az illegális áramvétel rekvizitumai.
Vélekedhetnek úgy, hogy ezek szélsőségek. Jó rendben, de akkor sok a szélsőséges eset, a szélsőségesen élő. De ha csak azt említjük, miszerint hazánk lakosságának közel felének gondot okozna egy váratlan kiadás, akkor talán mégsem annyira szélsőségesek a fentebb sorolt esetek.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás