Százéves az egyetem, amely korábban Tisza István nevét is viselte, majd pedig Kossuth Lajosét. S persze benne százéves a Bölcsészettudományi Kar, amelynek centenáriumát programsorozattal „ülték meg” az érintettek: egykor volt hallgatók, mostani diákok és tanárok.
A programsorozat egyik „állomása” volt az a kiállítás, amely október 8-án nyílt az Élettudományi Intézet galériájában. A tárlaton azoknak az alkotóknak a munkái láthatók október 22-ig, akik az egyetemen tanultak vagy tanítottak-tanítanak. A megnyitón Bartha Elek professzor, rektorhelyettes köszöntötte a szép számban megjelenteket, megnyitót Erdei Sándor költő-újságíró, az intézmény volt magyar-néprajz szakos hallgatója mondott; közreműködött Vitéz Ferenc költő és Csóbán Renáta kárpátaljai népdalénekes, a zeneművészeti kar hegedű szakos hallgatója. Az alábbiakban részleteket közlünk Erdei Sándor megnyitójából.
„Ez a kiállítás (amely hatodik a sorban) mind mennyiségi, mind minőségi paramétereit tekintve impozánsnak mondható. A sok elemből vajon vegyület képződött-e vagy csak keverék? Hogy vegyület képződött, annak is köszönhető, hogy volt a tárlatanyag tálalásához inspirált szervező gondolat, ötlet. A valamilyen vonatkozásban rokonságot mutató alkotások egy bolyba kerültek. Az kívánatosnak látszott, hogy a tárlat díszvendégének, Komiszár Jánosnak a táblái a fő helyre, a „szent oltári helyre” kerüljenek.
Vannak olyan művészek, akik nagy utat tettek meg a képzőművészet terrénumán belül, műfajt váltottak, stílust, kifejezési módot, modort, manírt, szerszámokat. Gonda Zoltán például a grafikai karriert hátra hagyva kezdett festeni, Katona Bálint a fotóművészettől-plasztográfiától közeledett az ecsethez. Komiszár János három szólamú alkotó, montázsrajzok is kikerülnek a keze alól az akvarellek és az olajképek mellett.
Attól, hogy egy tárlaton 33 alkotó mutatkozik meg, még tud akár egyhangú is lenni, ha mondjuk, mindenki monokróm képeket alkotna, de ez nagyon színes, változatos, gazdag – pompázatos anyag megannyi vonatkozásban. Itt-ott iparművészeti darabokat is látunk, s olyan műveket, amelyek közel vannak a népművészet forrásvidékéhez, mint Buczkó Zsuzsanna, Makoldi Sándor, Makoldiné Pap Gizella, Magyar Zita, Molnárné Ötvös Tünde, Kóczián Melinda munkái.
Vannak olyanok, akiket az önkifejezésben tradicionalistás jellemez, hagyománytisztelet, munkáikat könnyebb fölfejteni, elsősorban ábrázolnak, közelebb állnak az ihlető valósághoz, s vannak, akiknek munkáit kérdő tekintettel nézzük, mert elvontabbak, nem engedik magukat első látásra fölbontani.
Akárhogyan is van, sok örömünk telhet a szemlében. Üdvözüljük a grafikusokat: Lovas Kiss Antalt, Subicz Istvánt, Szilágyi Imrét, Huszti Lászlót, Gárdonyi Sándort, Fátyol Zoltánt linómetszeteikkel, rézkarcaikkal, ceruzarajzaikkal, vegyes technikájú darabjaikkal. Vannak, akiknek munkái közterekre kerülnek (vagy már ott is vannak), másokéi esetleg csak a saját nappaliszoba falára. Bizonyos értelemben mindegy is – ez nem jelent értékkülönbséget.
Kövér József személyében a szobrászat is képviselve van, az Eső és a Zene című kisplasztikái révén. A gobelin művészetét Menyhárt Márta idézi itt meg két pasztelles fényű képpel. A tűzzománc-művészet érdekében pedig Papp Klára szól három alkotása által.
Határmezsgyén mozog munkáival Kelemen Erzsébet; hisz képvers-lapjai egyszerre gazdagítják az irodalmat és a képzőművészetet. S még ma is akad, aki megkérdezi: a pasztellkréta-ábrázolás színes grafika vagy festmény-e: ilyetén módon Kurencs Julianna is egyfajta határvidéken mozog.
Köszönjük Pap Miklós „Díszítőelemeit”, a sok-sok atmoszférateremtő könyvillusztrációt Szilágyi Imrének, Lovas Kiss Antalnak, Fátyol Zoltánnak, Huszti Lászlónak, Komiszár Jánosnak. A fotóművészetet egyedül H. Csongrády Márta képviseli itt, egyik táblája zöld-fekete fényjáték, a másik egy gondolati fotóvers, fotófilozófia, hisz megkérdőjelezi, hogy a végtelenben találkoznak a párhuzamosok, a vonatsíneket görbületeknek ábrázolja.
A festészet klasszikus-hagyományos vonalát itt leginkább Ungor Noémi, Szeifert Imre, Szabó Tibor, Pribóczki Éva képviselik. Többnyire azt látjuk a képen, amit a cím megjelöl, az ecsetkaland során megmaradnak az előre kijelölt úton, nem rugaszkodnak olyan szellemi-esztétikai ösvényekre, ahová a hétköznapi tudatú szemlélő ne tudná követni őket.
A gondolati-analizáló festészet tárgykörébe sorolhatjuk Bobonka Kornél festményét, amely A bölcselet dicsérete címet viseli – jól jön ez a bölcsészkar centenáriumán. Ide tartozhatnak Gonda Zoltán, Komiszár János, Lukács Gábor, Katona Bálint, Láng Eszter, Vasas Ferenc, Gellén Sára, Aby Szabó Csaba, Kiss Gabriella festményei.
Vannak itt Holló László-díjas művészek, akik közvetlenül is sokat tettek a nagyérdemű ecsetmester utóéletének, kultuszának virágoztatásában: Kövér József, H. Csongrády Márta, Komiszár János, Lovas Kiss Antal – sokszor nem is csak úgy, mint képzőművészeti alkotók.”
Új hozzászólás