Amikor 1914. június 28-án Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, az utolsó szikra volt a háború kirobbanásának. Történészek szerint, merénylet nélkül is megkezdődött volna a háború, hiszen évek óta készültek a nagyhatalmak. Ha nem lett volna Szarajevó, találtak, vagy akár kreáltak volna valamilyen ürügyet.
A hosszúra nyúlt XIX. században létrejöttek a katonai tömörülések. 1882-ben a központi hatalmak (Német Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország) néven jött létre szövetség, míg az entente cordiale, azaz az antant (Franciaország, Anglia, Oroszország), több szerződéssel, 1907-re állt össze. Minden, szövetségekbe tagozódott állam, különböző indokok miatt lépett egységre. Németország gyarmatokat akart, Anglia gyarmatait féltette, Oroszország kijáratot szeretett volna a Földközi-tengerre, az Osztrák-Magyar Monarchia a meggyengült Török Birodalom romjain alakuló balkáni államokban próbálta befolyását erősíteni.
Évekkel a világháború kitörése előtt már ropogtak a fegyverek Európa déli részén. A felek az ún. első és második balkáni háborút főpróbának tartották. A déli villongások jelezték, hogy az egymásnak feszülő országok eleve lemondtak a békés rendezés lehetőségéről, törekvéseiknek fegyverekkel kívántak érvényt szerezni.
A szarajevói merénylet után pontosan egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia teljesíthetetlen ultimátumot küldött Szerbiának. Mint az várható volt, az érdekelt elutasította. Erre fel 1914. július 28-án megtörtént a hadüzenet. Ferenc József császár és király katonáihoz intézett kiáltványában a következőképpen fogalmazott: „Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.” Szövetséges társa, a Német Birodalom császára, II. Vilmos optimistán nyilatkozta: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!” Jól tudjuk: nem így történt.
Dalolva, virágokkal kezükben masíroztak a katonák a háborúba. Egyetlen józan politikus maradt a háborús hisztériában, ő Tisza István, Magyarország akkori miniszterelnöke. Egyedül ő hangoztatta: az országnak nem érdeke a háború. A K und K hadsereg idejét múlt, korszerűtlen fegyverzettel rendelkezett, nem készült fel a harcokra. Mindenki könnyű győzelmekre, gyors háborúra számított. Hamar jött a hidegzuhany. A szerbek keményen védekeztek, miközben Galíciában megindultak az oroszok. A támadás váratlanul érte a központi hatalmakat. A szerb frontra tartó egységek egy részét visszafordították, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel. Komoly veszélybe került a haza, mert az orosz előőrsök átlépve a Vereckei-hágót, Ungvár előteréig jutottak. A támadókat csak hathatós német segítséggel sikerült visszaszorítani.
A szerbek elleni sikertelenség, az orosz betörés kijózanította a magyar társadalmat, de nem volt visszaút. Az ország visszavonhatatlanul belesodródott a háborúba.
A németek a nyugati fronton komoly reményeket fűztek a Blitzkrieghez (a villámháborúhoz). A francia-angol csapatok gyors lerohanását tervezték. A siker érdekében nem vették figyelembe a németalföldi kis államok semlegességét. A kezdeti sikerek után azonban megmerevedtek a frontok, és négy éven keresztül működött a „vérszivattyú”. A patthelyzetet 1918-ban, a friss amerikai csapatok megjelenése oldotta fel és döntötte el a háborút az antant javára.
A Monarchia sorsa az olasz front megnyitásával pecsételődött meg. Bár Olaszország eredetileg a központi hatalmakhoz csatlakozott, de 1915-ös pálfordulásával az antant oldalára állt. Egy korszerűtlen és addig is súlyos veszteségeket szenvedett K und K haderő képtelennek bizonyult a három, sőt a románok háborúba lépésével négyfrontos küzdelemre. Az ország gazdaságilag sem bírta a terheket, a nélkülözések miatt a lakosság is egyre gyakrabban lázadt.
A „Nagy háború” a szó eredeti és átvitt értelmében is kivéreztette Európát. Értelmetlenül haltak meg húsz millióan, pusztult el nemzeti vagyonok jó része. A katonai siker végül is az antanté lett. A győztes országok velejéig kiaknázták a diadalt. Elég, ha csak Trianont említjük.
A Párizs környéki békék egy újabb háború magját ültették el. Az igazságtalan béke megoldásért kiáltott. A békék aláírásakor még kevesen gondolták, hogy alig húsz év múlva bekövetkezik az, amit még egyszer lehetetlennek tartottak: egy újabb világháború.
A két világégés talán rádöbbentette a Földön élőket, hogy egy harmadik a legszörnyűbb lenne, akár az emberiség pusztulását is okozná. Az országokért, a világért felelősek józanabbul, megfontoltabban gondolkoznak, igyekeznek minden konfliktust tárgyalásos úton megoldani. Nem minden esetben sikerül (lásd jelenleg a dél-ukrajnai harcok vagy a palesztin-izraeli viszály), de világméretű konfliktusokat eddig sikerült megakadályozni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás