„Mindig képes volt jókedvet teremteni” – Dunai Tamásra emlékezve

Dunai Tamás és Cserhalmi György a Végtelenben kettő című filmben  Fotó: Kerekes Balázs

Február 22-én, váratlanul, 74. életévében elhunyt a magyar színművészet meghatározó és ikonikus alakja, Dunai Tamás. Halálhíre az egész magyar művésztársadalmat és színház- és filmkedvelő közönséget mélyen megrázta. Pinczés Dávid filmrendező segítségével emlékezünk a feledhetetlen művészre.

Néhány esztendeje, egészen pontosan 2020-ban született meg a Végtelenben kettő című egyedülálló rövidfilmalkotás. Rendezője, a debreceni származású Pinczés Dávid két színészlegendával, Dunai Tamással és a rendezőhöz hasonlóan, Debrecenhez szorosan kötődő Cserhalmi Györggyel. A film témája és cselekménye – a történet „lelövése” nélkül – alapvetően is középpontba helyezi a halál és az elmúlás elkerülhetetlenségét. Nem gondoltuk, hogy ez ilyen hamar fog bekövetkezni az egyik főszereplő, Dunai Tamás életében.

„Fiatalokat megszégyenítő energiájától a mai napig ámuldozom. Kíméletlen kitartással, alázattal és vérprofi attitűddel küzdötte végig a csaknem 12 órás forgatási napot, így valamennyi stábtagnak – köztük nekem is – példát mutatott.” – emlékezett Dávid a közös munkára.

Dunai Tamással olyan legendás alkotásokban találkozhattunk többek között mint a Fekete gyémántok, Angi Vera, Sztracsatella vagy épp a Made in Hungária. No, persze ezeken túl megannyi filmben, tévéfilmben, sorozatban, játékfilmben is feltűnt, illetve színházi szerepei is feledhetetlenek maradnak. Egyik utolsó filmszerepe, a Végtelenben kettő főkaraktere révén pedig egy alkotáson belül találkozhattunk egészen sokszínű attitűdjével, példás emberségével, hitelességével, amelyet a Cserhalmi Györggyel közös munka tökéletessége is bizonyít.

„Tetszett neki, hogy figurája révén egyszerre lehet bohókás és drámaian mély, ráadásul mindkét vonalat utánozhatatlan jelenléttel volt képes hozni. Noha most először dolgoztak együtt Cserhalmi Györggyel, azonnal megtalálták a közös hangot, ami szerintem a végeredményen is látszódik. Tudom, hogy büszke volt rá, én pedig erre vagyok nagyon büszke.” – folytatta visszaemlékezését a fiatal rendező.

És eljött február 22. A nap, amikor a magyar színész-művésztársadalom megállt egy pillanatra. A döbbenet megfoghatatlan és elmondhatatlan. Elment a legendás színész, egyike a Végtelenben kettő-nek, aki immár valóban a Végtelenben jár. Pinczés Dávid a következőképp mondta el Dunai Tamás életfelfogását:

„Katolikus keresztény hívőként tudta, hogy van másvilág. Most pedig onnan nekünk kell őt emlékezetünkben visszahívnunk, a film végéhez kísértetiesen hasonló módon. Nagy kedvvel élt, ugyanakkor – vagy éppen ezért – mindig mondta: "nem művész az, aki nem néz szembe a halállal".

Barna Marci

A Végtelenben kettő című film ITT nézhető meg

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.