Noha a jegyellenőrök általánosságban nem az utazóközönség kedvenc útitársai, nem mehetünk el a tény mellett, hogy munkájukat végzik, amiért pénzt kapnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a villamosok, buszok hivatalos személyei korlátlan hatalomgyakorlási joggal rendelkeznek, mégis egyre gyakrabban történnek kirívó esetek – ez is egy ezek közül.
Épp az egyetemre, órára igyekeztünk az egyik évfolyamtársammal, villamosra szálltunk, úgy közelítettük meg a tett helyszínét. Bár már hivatalosan vizsgaidőszak van, egyes, a szorgalmi időszakban elmaradt órákat ilyenkor pótolnak az oktatók. Ezzel eddig semmi probléma nem volna. A Klinikáknál azonban felszállt három marcona jegyellenőr, akik munkájukat, bár kissé döcögősen, de hatalmas lelkesedéssel kezdték végezni. Nyilvánvalóan érezték, hogy közeleg sokak célállomása, hiszen nem kevesen utaztunk a villamoson. Sejtették, hogy nagy a baj, így gyorsan kell cselekedni. A szerelvény elején felszállt ellenőr néhány utassal mit sem törődve igyekezett felénk, mármint a villamos közepébe, hogy az egyetemistákat kérje számon, amennyiben nincsen okmányuk, amellyel jogosan vehetik igénybe a tömegközlekedést. Nekünk természetesen megvolt minden szükséges papírunk, az eljárás azonban annál aggasztóbban vette ki magát. Mindössze néhány perc volt az óra kezdetéig, ezért úgy gondoltuk, sietősre vesszük a tempót. A fiatalember határozott mozdulattal közénk és a jó néhány másodperce már nyitva lévő ajtó közé ugrott, és feltette a rettegett kérdést. Megmutattuk, hogy igenis jogosultak vagyunk az utazásra, leolvasta a szükséges kódokat, de az ajtó csukódását jelző sípszó felhangzott…
Leugrottam a villamosról, mögöttem csoporttársam, illetve egy szaktársunk, aki nem sokkal ez előtt lépett fel a szerelvényre, néhány megállóval az előtt. Ő már nem volt ilyen szerencsés. Az ellenőr neheztelően szólt utánunk, hogy nagyon aljas dolog ilyen sietősen távozni, ezzel pedig hátráltatni munkájukat. Higgadt feleletünk egybehangzóan az volt, hogy a bérletünket látta, sietnünk kell órára. Mire válaszul fenyegető hangon szólt újfent: legközelebb nem lesz ilyen szerencsénk, a bérlet nem érdekli, aki leugrál, az fizessen, nem is lett volna köteles leengedni.
Szó nélkül ott hagytuk, és besiettünk az épületbe, éppen kezdésre érkeztünk meg.
Barna Marci
Új hozzászólás