Néhány napig koromfekete volt a tévém, amikor kedvenc, pár hónapja indult csatornámra váltottam, a magyar mozifilmek kanálisára.
Nem tudtam az okát, a műsorszolgáltató nem jelzett semmit (amúgy sem szokott, tesz az előfizető fejére magasról, csak csengesse ki a havidíjat), nem leltem okát a napi hírek között sem, hogy esetleg megszűnt a vállalkozás, mígnem a minap váratlanul újból megjelent a magyar művek adása. És akkor figyeltem fel a változásra!
Délután véletlenül ráakadtam egy jó kis történetre, gondoltam, megállítom a lejátszást, amíg a feleségem hazaér a közeli boltból, aztán együtt nézzük végig, vagy tán este, a visszajátszás gomb segítségével, vacsora után.
De nem! Ne reagált a készülék. Próbáltam a tévé távirányítójával, majd a szolgáltató kütyüjéhez kapott távkapcsolóval is, de azzal se működött. Viszont észrevettem a képernyő jobb felső sarkában egy szerény feliratot: Az előretekerést a csatorna nem engedélyezi.
De, hát én megállítani akartam, nem előretekerni! Próbáltam visszatekerni, nem pedig előre. Ugyanaz a felirat vigyorgott. Újrakezdeni sem lehet a film nézését – ugyanaz a felirat. A film csak ment, kérlelhetetlenül, mint a tiszai árvíz. AZ ELŐRETEKERÉST A CSATORNA NEM ENGEDÉLYEZI.
Ott pusztuljon el a tévéző, ahol van! Majd a csatorna megmondja, mikor, meddig nézzen tévét. Nehogy azt higgye már a nyomorult, hogy akkor vacsorázik tévé mellett, amikor akar. Egy frászt! Majd a csatorna megmondja. Filmkezdésre legyen bekészítve az estebéd! Kuss! Nincs film közben kimászkálás! Nincs két perc pisiszünet! Nincs egy pohár víz! Készítsd magad mellé a bilit, a vizet, a kávét! A nassot! És kuss!
A feleségem késett a boltból. El kellett mennie egy második, harmadik üzletbe. Én meg közben csak ültem a képernyő előtt, és nem mertem mozdulni. Sehova. Legalább tudjam elmesélni a történetet. De a szomjam egyre gyötört. Egyre fáradtabb lettem. Egyre vízhiányosabb, egyre álmosabb. Egyre csüggedtebb, már nem is nagyon tudtam figyelni Latinovits Zoltán zseniális alakítására. Szégyellem, de elbóbiskoltam.
Álmomban ültem a fotelben, amikor két Latinovits Zoltán megragadta a karomat, hátulról a hajamba markoltak, felhúzták a fejemet, és az egyik Latinovits felhúzta a szemhéjamat. Lássam őt a tévében! Ha már ennyit szenvedett a szereppel, a művészi megformálással, hát tiszteljem meg a figyelmemmel! Próbáltam küzdeni, de erős volt a két Latinovits. Segítségért kezdtem kiabálni, de befogták a számat. Ők meg közben azt sziszegték a fülembe: itt rohadjál bele a foteledbe! Pisilj be! Vesszél éhen, dögölj szomjan!
Rúgkapáltam, vergődtem, mire hirtelen felriadtam. A feleségem akkor lépett be az ajtón. Rémülten nézett rám: Te miért üvöltöd, hogy rohadt tévécsatorna! Rohadt szolgáltató!
Csak annyit tudtam kérdezni: Hoztál fogpiszkálót, hogy a szememet kitámasszam?
Nem válaszolt, csak mutatóujját a halántékához bökve kiment a szobából.
Másnap a bevásárlási listán láttam felírva: fogpiszkáló.
Barna Attila
Új hozzászólás