A szaúdi-magyar kapcsolatok bővítéséről tárgyaltak Debrecenben

Debrecen, 2014. május 13., kedd (MTI) - A szaúdi-magyar üzleti kapcsolatok bővítéséről, ezen belül a térségi egészségturizmus és a gazdaságélénkítés lehetőségeiről tárgyalt az arab ország delegációja, valamint a debreceni önkormányzat, az egyetem és a megyei iparkamara képviselői kedden a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

A debreceni tanácskozások szünetében megtartott sajtótájékoztatón Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, azt szeretnék, hogy a két állam megállapodása alapján öt éven belül megtöbbszöröződjön a kereskedelmi forgalom Szaúd-Arábia és Magyarország között.

További cél, hogy a térségbe minél több szaúdi tőke érkezzen, ezzel párhuzamosan pedig a magyar áruk és szolgáltatások megjelenését segíteni a szaúdi piacon - fogalmazott a kamarai elnök. Miklóssy Ferenc hozzátette, ebben élen jár a hajdúböszörményi sajtgyár, amelynek 66 millió dolláros szerződését a Szaúd-Arábiában tett miniszterelnöki látogatás apropóján írták alá.

Fontos lenne a Debreceni Egyetemmel történő együttműködés kialakítása is, hiszen számos szaúdi diák tanul a helyi campusban - mondta az elnök.

Kállay Miklós, Magyarország szaúd-arábiai nagykövete az eseményen elmondta, jelen pillanatban közel 500 millió dolláros a kereskedelmi forgalom a két ország között. Magyarországnak nagy lehetőségei vannak - hangsúlyozta a nagykövet.

A tájékoztatón Abdulrahman A. Mazi, a Szaúdi-Magyar Üzleti Tanács társelnöke kiemelte, számos előnye van Magyarországnak, a meglévő lehetőségekre építve gazdasági klasztereket kellene kialakítani.

A Szaúdi-Magyar Üzleti Tanács szaúdi társelnöke kétnapos debreceni látogatása során további tárgyalásokat folytat az innováció, oktatás, alternatív és megújuló energia területén az önkormányzat, a kamara és az egyetem képviselőivel.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.