„A kormány egy hete ismeri a kitiltási ügy részleteit”

Budapest, 2014. november 13., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció értesülései szerint múlt csütörtökön a Külügyminisztériumban az amerikai nagykövetség képviselői átadták azokat az információkat, amelyek alapján beutazási tilalmi listára tettek hat vezető magyar kormánytisztviselőt - jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs.

A DK elnökségi tagja az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy erről egy magyar külügyminisztériumi forrásból értesültek. Hozzátette, nem tudják, hogy mi áll az átadott dokumentumokban.

Az ellenzéki politikus kijelentette: a kormánynak egy hete biztos információi vannak az indokokról, ehhez képest a kabinet az elmúlt héten is folyamatosan hazudott az ügyben.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt kérte, hogy vagy a múlt csütörtöki találkozó jegyzőkönyvét vagy az amerikaiak által átadott információkat hozzák nyilvánosságra. Azt firtatta, a kormány indított-e vizsgálatot az amerikaiak által múlt csütörtökön átadott információk alapján.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.