Lehet, beteg vagyok, esetleg nem teljesen normális - barátaim már céloztak rá - de nekem minden reggel az az első, amikor bekapcsolom ezt a fránya számítógépet, hogy a Loki honlapjára kattintsak. Iszom az információt - azt a keveset, amit ebben a havas holtszezonban eljuttatnak, bár erről nem tehet senki, nincs esemény a pályák környékén - böngészem a fórumot, és rájövök, amit már mindenki tud: nálunk magyar, szilaj, szittya honban többmilliós labdarúgó szakember van. És ez jó.
Emlékszem - most még, de mi lesz húsz év múlva, - amikor apám megfogta a kezem, lehettem vagy hatéves, felültünk az ötös villamosra a Hatvan utcán, aztán az egyes a Vöröshadseregen, majd a nem tudom hányas a Béke útján, és irány a Vágóhíd utca, a szentély, a stadion. És csodáltam a srácokat. Ott ragadtam a meszes vonal környékén a mai napig. Nekem szent a DVSC név, ima a Loki szleng, gyónással felér - persze ha majd egyszer megkeresztelnek, amire kevés az esély - ha mormolhatom az összeállítást. Mennyi név, siker és kudarc.
Ott voltam, amikor kimaradt a sorsdöntő tizi a Dorog ellen és kiestünk. Ott voltam akkor is, amikor az NB II-ben - előttünk még volt NB I/b is – vegetáltunk, onnan is majdnem kibuktunk, de 8:3-ra vertük a III. kerületet, és bent maradtunk. Rozgonyi és Dóczé Zoli lőtte a gólokat, mellettem Sándor Misi a mai kitűnő krónikás köpködte szotyit. Lehetne sorolni napestig a történéseket, de ez ma már - ahogy Kondás Elemér fogalmaz - történelem.
Az utóbbi tíz év a sikeré. Szerencsére van mecenatúra, akarat, szív és egy újra nagyot alkotni akaró társaság. Mert a mai Loki jobban teljesít. (Bocs a plágiumért.)
Érlelődik valami nagy dolog. Legalábbis ezt érzem. Nem szeretném elkiabálni, de muszáj bajnoknak lenni tavasszal. Kell, kötelező, ezt várja a szakvezetés, hogy az egyik régi debreceni edző szavait idézzem.
Térjünk vissza a maiakra! Biztos vagyok a szép tavaszban, egy sikeres nemzetközi szereplésben és abban, hogy az út közepét sem értük még el.
És akkor az egyes villamoson megfogom az unokám kezét, felülök az új Nagyerdei Stadion lelátójára, és torkomszakadtából üvöltök, lehülyézem a sípmestert. De ez még nem rasszizmus. Mert sajnos, mára ilyen kifejezéseket is meg kellett tanulnia, szoknia egy foci meccsre járónak.
W.Gy.
Új hozzászólás