A DEAC kosarasai megsemmisítő vereséget szenvedtek a Falco ellen lazán elhasaló Budapesti Honvéd gárdája ellen. Az egyébként is rendkívül gyenge játékformában lévő egyetemi gárda árnyéka egykori önmagának, és ez már nem csupán néhány vereség, hanem egyenesen kínos és a szurkolók szempontjából minősíthetetlen teljesítmény.
A Zalaegerszeg ellen már látszott, hogy valami nagyon nincs rendben a csapatunk háza táján, noha a hazai mérkőzéseken rendre sikerült szépíteni, egyenlíteni. A két, hazai pályán hosszabbításban megszerzett győzelem során persze megannyi alkalommal jelentkeztek hibák, ám ezek alapján aligha vetíthette volna előre bárki számára, hogy mit fog művelni az Oláh Gábor utcán a Mandics-csapat. Ez már több volt mint hullámvölgy, ez összeomlás, szégyenteljes és bizalmat romba döntő produktum volt. A lélektelen játék már önmagában kételyeket ébreszt bármely jóérzésű szurkolóban, némelyik játékos egyéni teljesítménye pedig alapvetően több kérdést felvet. Kiemelném itt Neuwirth Bence konstans lendületes teljesítményét, az ifjú titán rendre képes beköszönni egy-egy „hangos” triplával vagy erőteljes lendületindítással. Ez pedig még a pozitívumok közé tartozik, akárcsak Várszegi Ádám laza triplái vagy a biztosan a csapatnál maradó Djordje Drenovac kiszorított helyzetből elengedett stepbackjei.
És akkor ami mindenkinek szemet szúr…bírózni teljesen felesleges ilyen helyzetben, itt korántsem ez a probléma. Lovro Buljevics tehetetlen játéka azonban már kétségbeejtő, a ziccerek során a felugrás hiánya, a könnyelműen elengedett labdák és a – csapatszinten is igaz – pocsék lepattanójáték hasonlóképpen. André Williamson nagy robajjal rúgta be az Oláh Gábor utca ajtaját, mígnem odáig süllyedt a színvonal, hogy már pontot sem szerez az egyébként néhány meccsel ezelőtt meggyőző teljesítményt nyújtó légiós. Az önző akciókról pedig már nem is beszélve, amit nehéz volna megszámolni, hány debreceni játékos szokott megejteni, mígnem azon kapjuk magunkat, hogy a mindenkori ellenfél már rég megszerezte kosarát a túloldalon. Az elengedés, a lélektelenség pedig lehet, hogy megoldásnak tűnik, de korántsem erény. Sőt...
Mindent latba vetve, így elsősorban a DEAC mögött álló eredményeket – kupaérmek, előkelő bajnoki helyezések, imponáló közelmúltbeli győzelmek a magyar kosár nagyágyúi ellen – ez kétségtelen és vitathatatlan, hogy rendkívül sötét és ijesztő képet fest az egyetemiek ragyogó fehér mezére. A szurkolókról persze megint csak nem eshet szó, hiszen az Oláh Gábor utcán stabilan 8-900 körüli nézősereg gyűlik össze, ezek a drukkerek pedig még mindig tudnak bízni. A szurkolói türelem is véges. Nagyon is. Ám úgy fest, most, e kilátástalan helyzetben mégis tart.
Még most is…amikor már az előttünk álló időszakban aligha van visszaút!?
Barna Marci
Új hozzászólás