A DVSC március 12-én, szombaton ünnepelte 120. születésnapját. A nap fényét különösképp emelte, hogy két hazai meccset is vívott a Vasutas, egyet a Nagyerdei Stadionban, egyet pedig a Hódosban. Jogosan várhattuk volna, hogy a játékosok mindent megtesznek majd a győzelemért, hogy a szurkolók és maguk ünnepét tökéletessé tegyék győzelmekkel. A DVSC Schaeffler kézis lányai megtették.
Épp tizenkét évtizeddel e nap előtt Debrecenben megalakult az Egyetértés Futball Club, amely hivatalos jogelődje volt a ma DVSC-ként ismert alakulatnak. A sors és a sorsolás tökéletes egybeesése, hogy a piros-fehér focisták és a kézilabdázók is hazai környezetben léptek pályára a jeles születésnapon. Játékok, streetfood is várta az érdeklődőket a stadion mellett a napsütéses szombaton, arra pedig gondolni sem mert senki, hogy a kora tavaszias, bár kissé hűvös időt a vereség viharfelhői árnyékolhatják be.
A tábor a focimeccs előtt egészen káprázatos koreográfiával készült, tüzek gyúltak a lelátón – habár csupán hatezren érkeztek a lelátóra – a kezdőrúgást pedig Herczeg András, a klub történetének legeredményesebb edzője végezte el. Az ellenfél a sokak által kevéssé szívlelt lila-fehér fővárosi gárda, az Újpest volt. Alapvetően már az első perctől zajlott a lelátón az adok-kapok, a feszültséget pedig tetézte, hogy az újpesti tábor, amolyan szokásos jellegű „Térdre, parasztok…” kezdetű feliratot feszített ki a vendégszektor fölött. S, ha ez nem lett volna elég, az 5. percben Zivzivadze lelombozta a debreceniek ünnepi hangulatát, ugyanis vezetést szerzett. Hazai oldalról nem lehet jóérzéssel elmenni a balszélen pályára lépő Ferenczi János érthetetlenül bizonytalan és hibákkal teli játéka mellett. A lilák helyzeteinek túlnyomó részét a védelem bal oldalának jelentős hiányosságai okozták. Ha pedig rögtön a félidő elején megszületett a gól, miért ne kapnánk egyet a végén is? Antonov lőtt szabadrúgásból 23 méterről, Gróf Dávid bevédte a lövést: 0-2. Nem volt ünnepi a hangulat. Csupán szépségtapasz volt, hogy a rangadó utolsó negyedéhez közeledve a VAR a Loki számára ítélt büntetőt. Dzsudzsák Balázs megalkuvást nem tűrően vágta a hálóba, beállítva a végeredményt: 1-2. A tabellára nézve továbbra sem lehetünk nyugodtak.
A lányokon múlt, hogy a születésnap mégis ünnep legyen, a rivális Vác látogatott Debrecenbe. Ezúttal is ceremóniával indult a találkozó, hiszen az 1987-es bajnokcsapat és az 1995-ben és 96-ban EHF Kupa-győztes csapat tagjai kaptak vastapsot a közönségtől. A kezdődobást a legendás edző, Komáromi Ákos végezte el, ezt követően pedig már a lányok kezében volt a kezdeményezés. A szervezett váciaknál több, debreceniek számára ismerős arc is a pályán volt. Pásztor Bettina a kapuban brillírozott, a leendő lokista Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta eredményesen kísérletezett. A Vasutasnak nem sikerült eleinte megfognia Szilágyi Zoltán edző volt csapatát. Bár jól kézilabdáztak a debreceniek, Vámos Petra ihletett formája sem volt elég a magabiztos előny kialakításához. A félidőben csupán egy góllal, 14-13-ra vezetett a DVSC Schaeffler. A második félórára aztán az ifjabbik Vámos is beszállt, Míra a balszélen jelentkezett játékra, majd lazán beszórt egy mesterhármast. Innentől kezdve már nem tudott a Vác érdemben a fordítás közelébe kerülni, a Loki pedig öttel, 30-25-re megnyerte a fontos ünnepi rangadót. A lányok újabb lépést tettek a bronzérem felé. A lefújás után a klublegendák, a jelenkori kézisek és a szurkolók együtt ünnepelték a győzelmet és a Lokit.
Mit mondhatnánk? Ezt az ünnepet nem egészen így terveztük, de a lányok szertefoszlatták a nap sötét foltjait. A focisták megpróbálták, de nem sikerült a kieséstől tovább menekülni, a kézigárda ellenben az éremhez jóval közelebb lépett – a retrómez megtette karizmatikus hatását. Estére mégis ünnep lett a 120. születésnap.
Barna Marci
Új hozzászólás