A debreceni könnyűzene hosszú múltra tekint vissza. Bár az elmúlt években – többek között a járványhelyzet miatt – a belvárosi zenei élet kissé megcsappant, most azonban úgy tűnik, ismét virágkorát élheti a különböző műfajokat felvonultató cívisvárosi zenei paletta.
Pécs, Halott Pénz, Miskolc, Edda és e városok, előadók, formációk mellett ott az élvonalban az a név is, amely számunkra a legkülönlegesebb és szívünknek legkedvesebb: Debrecen. A tavasz az Alföld szívében egészen egyedülálló zenei programmal indul majd, hiszen megrendezik az első Made in Debrecen Fesztivált, amely a helyi könnyűzenei tehetségeket hivatott felvonultatni a nagyérdeműnek. Ennek kapcsán egy kicsit elgondolkoztam, milyen színes, nagymúltú és magas színvonalú is hazánk második legnagyobb városának a zenei történelme, jelene és jövője.
Mégis egy kisebb kritikával kell indítanom. Amióta a Nagyerdő már hosszú évekkel ezelőtt új külsőt öltött és a stadion környékére költöztek a legnagyobb ilyesfajta rendezvények, a belváros fájdalmasan csöndes. Annak idején a Cívis Korzótól pezsgett nyáron az élet, rock és természetesen jazz töltötte meg a főtér környékét. A fentebb már említett esemény azonban ezt visszahozza, s mindez egyben lesz nosztalgikus érzés és alapja a jövőnek. Ennek fényében tehát határozottan pozitív tendencia kezdődött el.
Amikor decemberben érkezett a hír, hogy a Color egyik alapítója, Bokor Tibor már az égi színpadon pengeti a mennyei húrokat, megfogalmazódott bennem, hogy a főnixmadár városának „dallamos” élete igazán megérdemelne egy kisebb jegyzetet. Most jött el az ideje. Mondhatom úgy, kortársaim, a huszonévesek, különösen a fiatalabbak, tizenévesek már gyakorlatilag alig ismerik az olyan címeket, mint az Arról jöttem én, vagy a Féltelek, az olyan együtteseket, mint a Lux, a Panta Rhei. Személy szerint engem ezek a válogatások, vagy épp a Hangfogó összetéveszthetetlen dallamai még lemezről, Spotifyról hallgatva is egészen más világba repítenek. Egy sosem tapasztalt, régmúlt, mégis velünk élő hangulatú környezetbe. Azzal persze, hogy sokunk nem ismer ilyen neveket, semmi gond. A korok, meghatározó stílusok ugyanis változnak, de az élőzene varázsának nem szabad kihunynia. Betérve esténként egy-egy ikonikus belvárosi kocsmába, az éjszakába nyúló beszélgetések közepette örömmel hallom, amikor felcsendülnek legendás debreceni zenekarok alkotásai. A Campus Fesztiválon ellenben egyre több olyan név bukkan fel, amelyek szorosan köthetők Debrecenhez, épül az új generáció.
Országos rockturnékat rendez az egyetemhez is kötődő díjnyertes Tortuga, szinte valamennyien ismerjük Dánielfy Gergő nevét, az alternatív esteken pedig megannyi feltörekvő zenész adja elő szerzeményeit, mint például kedves barátom, Nagy Szilárd. Stílszerűen mondhatjuk tehát, hogy a PG Csoport rapszodikusan kellemes koncertjei, bormámoros, utánozhatatlan légkörű jazz jam sessionok és belvárosi, központban tartott könnyűzenei események, műfajtematikus fesztiválok már-már elfeledni látszó élménye az újonnan felemelkedő alkotókkal főnixmadárként támad fel, a debreceni zene pedig újjáéled. A stílusok változnak, a rockhoz hasonló népszerűségre tör a trap – nem érdemtelenül –, az élőzene, a jelenlétélmény eufóriája azonban semmivel sem összehasonlítható, s nem pótolható. Colortól a Tortugáig tehát a cívisváros könnyűzenéje tehát egyenes úton halad a jelenben afelé, hogy a történelemre építkezve alkosson maradandó jövőt.
Végszóképp pedig álljon itt egy sor a már többször említett, Bokor-fivérek által alapított együttestől: „Na, gyerünk hát, jöhet egy új felvonás!” – a folytatás pedig minden jel szerint vidám lesz.
Barna Marci
Új hozzászólás