Már akkor furcsa látványt nyújtott a népes vendégsereg a városi vendéglátóhelyeken, amikor idén először kinyitottak az éttermek, kocsmák teraszai. Ki gondolta, hogy valaha még annak fogunk örülni, hogy emberek között lehetünk!?
A miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a négymillió beoltottra való tekintettel a szolgáltatások szinte valamennyi lehetősége kitárulkozik, a részvétel feltétele csupán legújabb személyi okmányunk, a kis, zöldessárga műanyagkártya. Szinte természetes volt a tudat, hogy igen, ez már kellett. Most azonban, amikor a közösségi média ajánlatokkal lett tele, egyre növekszik bennem az érzés, hogy egy új élet kezdődik. Mintha sosem tapasztaltam, tapasztaltunk volna ilyesmit. Már-már hozzászoktak a szurkolók, hogy a meccset csak tévén keresztül nézhetik, a fiatalok bő egy hét alatt újra birtokba vették a teraszokat. Szombattól kezdve azonban egészen megváltozik minden. A lelátók újra drukkerektől lesznek hangosak – no, persze, a szigorú feltételek miatt még nem szervezetten, hiszen ez a korlátozás jelentősen aprózza a létszámot. Az éttermekbe, bárokba, kocsmákba viszont visszatér az élet. Azaz betér az élet. Fél év eltelt azóta, hogy szinte minden megállt körülöttünk. Egy kicsit mintha meghalt volna a világ, s a járvány áldozataival egy kicsit valamennyiünk része eltávozott. No, de kissé boldogabb vizekre evezve, a kézilabda, a kosárlabda, sőt, a foci se lesz olyan kihalt már, mint eddig. Ráadásul mikor máskor térjenek vissza a rajongók, ha nem épp a bajnokság, a kupaszezon legizzasztóbb szakaszában, a hajrában, a rájátszásban, a döntősorozatban.
A véleményütközés persze várható volt e téren. Ahogy a klubok hivatalos honlapján, a közösségi oldalakon özönlenek a jegyvásárlásra ösztönző, a meccslátogatás (újra)lehetőségét hirdető bejegyzések, megszaporodtak a viták is. A védettségi igazolványt ellenző támad oltottat, az oltott támad jóformán bárkit – szinte korlátlan térnyerésének tudatában – a világ rendje pedig teljesen felfordul, hiszen az egy klubszínt hívők sem őrzik a teljes egyetértés szikráját. Félreértés ne essék, azért akad ésszerűség egyes felvetésekben, a maszkviselés, a teraszok és a védettség összefüggésében, ez vitathatatlan. Mégis, micsoda káosz! Pedig, hogy vártuk, hogy végre eljöjjön a pillanat, amikor a kapuk kinyílnak, és semmilyen rendelet nem tilthatja tovább, hogy a kapun belépjünk. S most, hogy a szabadság egy jelentős részének szele újbóli enyhülést hozott, mintha sosem tapasztalt események sűrűjében találtuk volna magunkat. Személy szerint magam is úgy gondolom, ez nem feltétlenül visszatérés, hanem, ahogy már említettem, egy új kezdet. Kiülni a Hal közbe egy fröccsre, beülni egy étterembe a Nagyerdőn, vagy elmenni meccsre úgy, hogy a lelátó mindkét oldalán ülnek, s nem csak ismerősök, nem csupán a családias, néhány embernyi csapat, akik munkájukat végzik, hanem szurkolók, rajongók, sportkedvelők. Furcsa ez a szabadságtudat. Olyan különös újra emberek között.
Barna Marci
Új hozzászólás