Napjaink legégetőbb és legtöbbeket érintő gondja a világjárvány. Szinte mindenkit a vírus legyőzése, a korlátozások enyhítése foglalkoztat. Észre sem vesszük, hogy a globálisan a járvány elleni küzdelem jelképévé vált maszk mennyire átformálja világnézetünk némely jelentős részét.
A magyar újságírólegenda, Bálint György annak idején egy jegyzetében igen érdekes szemszögből közelítette meg Anglia törvényhozásának egyik aktuális kérdését: a biológiai fegyverkezést. A történet csattanóját nem árulom el, hátha a tisztelt olvasónak kedve támad felkutatni e különleges gondolkodású zsurnaliszta cikkét, azt azonban nem lehet kihagyni, hogy a törvényjavaslat kapcsán felszólalók közül valaki felvetette, hogy a tehenek is viselhetnének gázmaszkot. Nos, 2020-ban hál istennek kellően békés időket élünk ahhoz, hogy ehhez fogható intézkedésekre legyen szükség. Az emberiségnek mégis évtizedek óta nem tapasztalt ellenséggel kell szembenéznie: a vírusjárvánnyal. És máris ellentmondásos helyzet látszik előállni, hiszen a háborút és a betegséget egyaránt fegyverrel kell legyőzni - a konkrét helyzethez mért leghatásosabb, ám legkevesebb áldozatot követelő megoldással. Egy ilyen eszköznek bizonyul a szájat és az orrot eltakaró maszk. Annak idején, ha a korántsem elfogadó, modern emberi lény meglátott egy polgártársat a buszon, villamoson, utcán, boltban orvosi maszkban, máris megvető pillantással összegezte a helyzetet, miszerint veszélyt jelent a környezetre a küllemében figyelemfelkeltő egyén. Mára nagyot fordult a kocka. Ha nem viselem a maszkom, szúrós tekintetek közepette méri rám csapását az igazságszolgáltató hatalom vasökle. No, de mégis, mit hordunk, mit hordhatunk és milyen következményekkel jár a maszkviselés, mint társadalmi jelenség?
A divat természetesen elérte a vírus elleni harcot is, így az egyszínű orvosi textileken túl absztrakt mintás, sportlogós, de még saját arcképpel díszített darabokkal is találkozhatnak a figyelmesebbek. A legfrissebb hazai rendelkezések szerint már nem csupán a tömegközlekedés során, de bizonyos közterületeken, így utcán is kötelező a maszkviselés.
Kérem, mi ez, ha nem a szabadságjogok korlátozása? – vélekedik az intézkedéseket kellőképp túlzónak megítélő fél. Ezzel szemben a vírust erőteljesen félők csoportja egybehangzóan állítja: minden tekintetben helytálló a szigor. Igazságot pedig sajnos nem lehet tenni. Együtt kell élnünk mindenféle korlátozásokkal, mindeközben pedig szó nélkül, szinte közömbösen elhaladunk az arcunkba ordító tény mellett, hogy a maszk mögött valamennyien változunk. Ki előnyére – ám a ritka, értékes kivételek ők –, ki pedig önmaga és embertársai legnagyobb hátrányára.
Vannak, akik teljes földi létük során álarcok mögé rejtőzve igyekeznek megtalálni boldogságuk útját, de azt nevezzük továbbra is önbecsapásnak. A gond akkor kezdődik, amikor mindenki egy és ugyanazon állapot hatása alatt áll. A világháló keresőinek egyik leggyakrabban begépelt címszava a maszk. Mindenkinek szüksége van rá, hiszen ma élni, félni sem lehet e kicsiny eszköz nélkül. Mögötte nem látjuk egymás egész, ép arcát. A rejtek egyfajta különös bátorsággal ruházza fel viselőjét, így jóval könnyebben gyárthat előítéleteket a körülötte zajló történésekről. Magában megállapíthatja, véleményezheti, sőt, a legszélsőségesebben ki is fejezheti minősítését, majd továbbra is a textil védelme mögé zárkózva távozhat, mintegy menekülve tettei következménye elől – hiszen senki sem tudja, ki is szólt. Mégis újabb és újabb résztvevők válnak ki a tömegből és követik a láncreakció elindítóját.
Mire elérkezik majd a hőn áhított szabadság, a civilizált humánum már jelentősen átformálva veti le magáról a biztonságos menedéket nyújtó álarcát. S a most maszkban élő nemzedék, amely bátrabban, felelősebben igyekszik együttes lelkesedéssel kérni a jobb létet, visszarázódik majd a megszokott hétköznapok áramlatába. Esztendők múltán kisebb-nagyobb sikereivel, kudarcaival együtt éli szabadnak vélt, (rém)álomnak tetsző emlékekkel teli földi sorsát.
Barna Marci
Új hozzászólás