1613. október 23-án Kolozsváron Erdély fejedelmévé választották Bethlen Gábort. 1613 nyarának végén Iszkender pasa kanizsai beglerbég, Magyar Oglu Ali pasa szilisztriai bég, valamint a tatár kán, a havasalföldi és a moldvai vajda csapatai bevonultak Erdélybe.
A hadjárat szerdárja (vezetője), Iszkender gyűlést hirdetett: „ha Kegyelmetek ő hatalmasságának [Ahmed szultánnak] igaz hívei akar lenni, és az országra ennél is nagyobb veszedelmet nem akar hozni, … Kolozsvárra menjen minden ember, s ott mindjárt fejedelmet válasszon Kegyelmetek maguknak” – írta a Torda melletti táborából október 18-án a Báthory Gábor fejedelem (1608–1613) mellett kitartó magyaroknak. A kortárs vásárhelyi polgár, az emlékiratot is író Nagy Szabó Ferenc utóbb így örökítette meg a történteket: „…Skender bassa és Bethlen Gábor Fejérvárhoz szállának ugyan, de a tatárság a Báthori Gábor űzése ürügyivel az egész Mezőséget mind elrablá és felnyaláblá, égeté s haza mene a rabbal. …Kolosvárra gyűlést is hirdetének és táborostól oda szállának, s mindenünnen a választott embereket oda hívák. Az apám vala bíró, és ő maga mene el egynéhány lovassal és egy tatárral… Kolosvártt a gyűlésben választák a fejedelemségre Bethlen Gábort. Mert noha holygozni kezdett vala az ország: hogy a török akaratja ne légyen, hanem a libera electio [szabad választás] légyen, de ugyan lőn electio! Azt választák, akit a török császár akara, és a bassa-féltekben libere eligálták Bethlen Gábort. Ez végbe menvén a gyűlés, elmene a bassa haza a törökkel, és Bethlen Gábor székibe üle a puszta országban. Mert többet rabla 25 ezer embernél ezúttal Erdélyben a tatár és török.”
Maga Bethlen az október 15-én kelt levelében azért könyörgött az Oszmán Birodalom nagyvezírének, Naszuh pasának, hogy az parancsolja meg a hadnak, „amíg dolgunkat véghez nem vihetjük, haza ne menjen senki”, és azt követően is bő hatezres sereg teleljen Erdélyben. Az őt trónra ültetők ténykedéséről ugyanazt írta, mint Nagy Szabó: „…az egész országnak nagyobb részét az Magyar Ogli Ali passa hada, az tatárok és havaseli vajda hada mind elégették, húsz ezer rab vagyon kezekben. Az istenért, jó szerencséjéért, Na[gysá]god parancsoljon az szultánnak [a tatár kánnak], Ali passának és az oláh béknek, az szegény rabokat és marhákat szabadítsák el, ne vigyék ki az országból, mert bizony na[gysá]gos uram, igazán irom Na[gysá]godnak, annyi ember az országban nem maradott, amennyit elrablottak, semmi lábas marhájok nem maradott.”
Bethlen fejedelemmé tételében több rendkívüli jelenség is adódott. Például az új uralkodó erdélyi származású volt, fizetést kapott a Portától, és idegen fegyvereknek köszönhette hatalomra jutását. A következőkben e harmadik tény néhány elemét idézem fel.
1541-ben Szülejmán szultán már ötödik alkalommal vezetette hadseregét Magyarországra. E hadjárata során elfoglalta Budát, hosszú időre elszakítva a Magyar Királyságtól az ország kétharmadát. E terület egyik felét (az ország közepét) megszállta, és az Oszmán Birodalom részévé tette. A számára stratégiailag kevésbé fontos rész (az ország keleti harmada) igazgatását hozzá hű vezetőkre bízta, évi adó fizetésének kötelezettségével. Az idővel itt kialakuló fejedelemség uralkodói Erdélyen kívülről érkeztek, többnyire a somlyai Báthoryak, utóbb a Rákócziak közül. Természetesen nem az Oszmán Birodalom ellenére, elvégre – aminként erre 1620-ban Bethlent is emlékeztették a Portáról –, „Erdély szultán Szülejmán találmánya és sajátja a hatalmas császárnak”.
Bethlen Gábor 1580-ban született, 1595-től részt vett azokban a harcokban, amelyeket ura, Báthory Zsigmond fejedelem Rudolf magyar királlyal szövetségben vívott az Oszmán Birodalom ellen. Alakjával az 1600-as évek eleje óta azon erdélyiek között találkozni, akik elutasították a fejedelemség szembefordulását az Oszmán Birodalommal. Elődjének, Báthory Gábornak már ő hozta meg az athnámét, azaz az oszmán szultán és az általa kinevezett helytartó közötti viszonyt szabályozó hitlevelet. A fejedelem kegynyilvánítása nem is maradt el, például 1610 őszén Bethlen – egy utóbb az udvarában többször megfordult diplomata szavaival – tribunus praetorianorum militum lett, korabeli szóhasználattal az udvari hadak főkapitánya. (A tisztség Kornis Boldizsár halálával ürült meg, akit a fejedelem összeesküvés miatt lefejeztetett.) Bethlen tehát, némi pontatlansággal fogalmazva, a testőrparancsnok szerfelett bizalmi állását töltötte be, amikor az erdélyi polgárháború kiújulása közepette, 1612 szeptemberében váratlanul a temesvári pasához távozott. Cselekedete lehetséges okai között említik (például a Bethlen bizalmasa, Mikó Ferenc Históriáját folytató Bíró Sámuel), hogy az a levele, amelyben a pasát a fejedelem és a magyar király közötti kapcsolat szorosabbá válására figyelmeztette, Báthory kezébe került. A fejdelem, akinek egyre szűkült a mozgástere, 1613 februárjában csakugyan titkos egyezményt kötött II. Mátyás magyar királlyal. Bethlent nyáron a szebeni országgyűlés „egész országul, három nemzetül” árulásért feje és összes jószága, birtokjoga vesztésére ítélte, egy jövendő kegyelemnek még a lehetőségét is megtiltva.
Eddigre azonban a Porta lényegében eldöntötte: Báthoryt leteszi a trónról, és Bethlent ülteti a helyébe. Bethlen Temesvárról nagy kerülővel Nándorfehérvárra ment, onnan pedig Drinápolyba. Támogatói kézről kézre adták, végül megnyerték ügyének Naszuh pasát, aki aztán bejuttatta őt Ahmed szultánhoz (1603–1617). Báthory fejedelem hűséges diplomatái ismételten igyekeztek védelmezni urukat a Portán. Az augusztus 14-i meghallgatáson közölték például a nagyvezírrel: „az ország őmellé [Bethlen mellé] nem áll, mert őtet nem szeretik”. Naszuh végül megszabta Báthory uralmon hagyásának a feltételeit. Ezeket azonban sem a fejedelem, sem az országgyűlés nem teljesítette, hanem külön-külön levélben fordultak Iszkender pasához, aki seregével a temesi vilajet és Erdély határán állt. Báthory sokat ígért, de ragaszkodott ahhoz, hogy Bethlent vagy végezzék ki, vagy adják át neki. Levelét Iszkender táborában – az „utolsó török deák”, Rozsnyai Dávid (1641–1718) ismerete szerint – „Bethlen Gábor előtt elolvasák, melyet hallván, megragadá Bethlen Gábor az Szkender pasa … kezeit, és azokat megcsókolván szörnyen kezde esküdni és fogadásokat tenni”. Bethlen ismételten megígért mindent, egyebek között Jenő és Lippa átadását a töröknek. Ezzel „a liga [kötés] megforra, és tovább való respiriumra [levegővételre] Báthori Gábornak csak jó szó sem adaték, hanem a Bethlen Gábor promotiójához [előléptetéséhez] kezdének, fegyvert kötének s könyörgének.” – olvashatjuk Rozsnyainál.
Négy nappal Bethlen fejedelemmé tétele után, október 27-én Báthory Gábor orvgyilkosság áldozata lett Váradon. Halála lehetővé tette Bethlennek, hogy lemondjon arról a katonai segítségről, amelyet említett levelében Naszuh pasától kért a télre. A gyilkos hajdúk egyikét Bethlen Báthory egy hű várkapitánya kezére adta, a többieket 1614-ben Medgyesen koncolták fel, amikor azok elismerést várva megjelentek az országgyűlésen.
A két vártartomány török kézre adása félig történt meg. A két terület még a hosszú, avagy 15 éves török háború idején szabadult fel, visszaadásukat mindenki, aki fejedelem akart lenni Erdélyben, és ezért a Portával tárgyalt (azaz többek között Székely Mózes, Bocskai István, Rákóczi Zsigmond), megígérte. Bethlen, amennyire lehetett, elodázta az ígérete teljesítését, végül 1616 júniusába Lippát ostrommal elvette vonakodó kapitányától, és egy sor kisebb erőddel, például Araddal együtt átadta a temesvári bégnek. A sokrétű veszteség mellett látta természetesen cselekedetének a számára előnyös következményét is: „…az töröknél elveszett hitelünk becsülletünk országostól helyben fog állapadni; valóban ígírik magokat az szolgálatra, segitségre, mind az vezér Budáról, mind Szkender pasa…” – írta ekkoriban egy kapitányának. Csakugyan, ezt követően az Oszmán Birodalom vezetése szinte folyamatosan páratlan bizalommal tekintett rá. Három háborújában, amelyet II. Ferdinánd magyar király ellen indított (tovább csökkentve ezzel a Magyar Királyság területét és erőforrásait), sokrétű diplomáciai és katonai támogatást kapott II. Oszmántól, majd IV. Murádtól. Ez utóbbi Erdély adóját éppen Bethlen szolgálataira tekintettel csökkentette ismét évi tízezer aranyra.
Ami Jenőt illeti, ezt a várat Bethlen soha nem adta át, noha erre ismételten felszólították. A várat annyira fontosnak tartotta, hogy végrendeletében részletesen kifejtette, miként ragaszkodjék Erdély a végsőkig a megtartásához. Jenőt majd Köprülü Mehmed nagyvezír foglalta el 1658-ban, amikor II. Rákóczi György megbüntetésére indult. Az Oszmán Birodalmat rövid időre megerősítő nagyvezír dinasztiájában élő lehetett Bethlen emléke. Ismert, hogy fia, a nagyvezírségben őt követő Ahmed pasa 1663-ban háborút indított a Magyar Királyság ellen. Ebből az alkalomból így intette Apafi Mihályt, Erdély fejedelmét: „Barátom, gondold meg, hogy kegyelmes uram [IV. Mehmed szultán] szolgája vagy, és az ő Erdélyországának vagy az élére állítva… Ha tisztességgel ápolod hűségedet, és Bethlen Gábort és azokat az erdélyi fejedelmeket állítod magad elé példának, akik kitűntek az Ottomán Porta iránti engedelmességükkel, akkor messze nagyobb jutalmat nyerhetsz, mint amekkorát ők kaptak.” Ezt követően elfoglalta Érsekújvárt, az Oszmán Birodalom elérte legnagyobb magyarországi kiterjedését. Húsz évvel később a Német-Római Császárság és a Lengyel Királyság csapatai Kahlenbergnél a történelem talán legnagyobb lovasrohamával elsöpörték a Bécset ostromló oszmán tábort, és kezdetét vette Magyarország felszabadítása.
Nagy Gábor
történész
Új hozzászólás