Régen boldog hely volt a világ. Ismeretlen volt a harag, gyűlölet, fájdalom, betegség. Mindenkinek jutott étel, nem akadt lusta és kegyetlen. A boldog földlakókra féltékenyek lettek a görög istenek. Elhatározták, hogy bajokat zúdítanak rájuk. Zeusz megteremtette a csodaszép Pandorát, akinek egy különleges szelencét adományozott, azzal küldte le a Földre.
Amikor egy fiatalember, Epimetheusz meglátta a tüneményes szépséget, azonnal beleszeretett. Feleségül is vette. A férj érdeklődött a szelence tartalma felől, de az ifjú feleség nem tudott válaszolni rá. Minden esetre Epimetheusz figyelmeztette: ne nyissa ki, mert csak bajt hozhat rájuk. Pandora meg is fogadta, ám a női kíváncsiság később felülkerekedett. Felnyitotta a doboz fedelét. Egy rakás csúf teremtmény szökött ki belőle. A Harag, a Mohóság, a Gyűlölet, a Kegyetlenség, az Öregség, Járványok, Félelem és Féltékenység elárasztotta a világot. Pandora minden erővel próbálta visszatartani őket, visszaterelni a szelencébe, de a kiszabadultakat nem tudta megállítani. Pandora bosszúsan tekerte vissza a fedőt. Akkor halk kopogást és suttogás ütötte meg a fülét. Egy hang kérlelte, hogy engedje ki. Már oly mindegy volt, így a gyönyörűség még egyszer kinyitotta a doboz fedelét. Kiröppent a szelence utolsó lakója. Szépséges, csillogó szárnyú madárként röppent az égre. Ő volt a Remény. Ezután a bajok bárhol ártottak, ott volt a Remény is.
Országunk miniszterelnökével valami hasonló történik. Mintha neki is lenne egy szelencéje, melyet időről-időre annak ellenére nyit ki, hogy unos-untalan figyelmeztetik: nem kellene. Mi lett a következménye? Oda a demokrácia, tönkretette a magyar oktatást, szabadságharcol az Európai Unió ellen, megrövidíti a nyugdíjasokat, packázik a boltok vasárnapi nyitva tartásával, olyan témákban kéri ki a nép véleményét, amelyekben már döntött, hülyének nézi választóit. Csupa rossz. Minden, amit ő és hű követői romkocsmai fröccsözések közben találnak ki, azon melegében paragrafusokba foglalják, egy-két nap alatt „végighajtják” a Parlamenten. Szerencsére Zeusz óta él a Remény. E kies ország lakói is csak benne reménykedhetnek: lesz talán másképpen is. Csak kivárni nehéz.
Ezt az írást egy Petőfi viccel érdemes zárni, mely nagyon igaz hazánk jelenlegi vezetőjére is:
Petőfi 1848. március 16-án reggel belépett a Pilvax kávéházba. A pincértől kért két decit tisztán. A kernyel erősen csóválta a fejét, feddőleg figyelmeztette:
- Sanyikám, nem kellene. Tegnap is mit csináltál?
Petőfi és miniszterelnökünk között az a különbség, hogy a költő hallgatott figyelmeztetőjére (és aznap nem ivott).
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás