- Mindig a legkisebbet küldik vásárolni – poénkodnak a férfiak, ha vásárlás közben futnak össze ismerőseikkel, igyekezve palástolni „megaláztatásukat”, miszerint kézzel-lábbal tiltakozásuk ellenére a gyengébbik nem házi teendők végzésébe kényszerítették őket.
- Kicsikém, ha családi munkamegosztás van, akkor jut rád is idő – tromfolnak a feleségek.
A teremtés koronái mit tehetnek? Jobb a családi békesség. Fogják a kosarat és elkullognak a legközelebbi boltba.
Jómagam szívesen vásárolok. A minap egy hipermarketben igyekeztem a heti betevőt beszerezni. A gondolák között lavírozva egy anyukára és a bevásárló kocsira szerelt ülőkén trónoló négyéves forma kisfiúra figyeltem fel…, pontosabban az énekre, mert azért furcsa, ha valaki egy üzletben fakad dalra.
- Gólya, gólya, gilice. Miért véres a lábad? – szólt a nő torkából szép, tiszta alt hangon a gyermekdalocska.
- Mert megrúgtam – vágta rá erőszakos rekedtséggel a kisgyerek.
Az asszony csóválta fejét, majd újra kezdte:
- Gólya, gólya, gilice. Miért véres a lábad?
- Megrúgtam – akasztotta meg kaján vigyorral szülőjét.
- De kisfiam, nem szabad a gólyát bántani - próbálta szép szóval nevelni egyszem magzatját.
- Akkor is megrúgom.
Az asszony szomorúan ingatta fejét. Válasz helyett újfent a dalocskába kezdett:
- Gólya, gólya…
Nem jutott tovább, mert a mérges kismalacként viselkedő csemete foghegyről odavetette:
- Téged is megrúglak.
Az anya szeméből könnycsepp gördült alá.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás