A tavaszi szünet befejeződésével az iskolák újra benépesültek. Kormányzati akaratból rövidre sikeredett a pihenés, pedig három kemény hónapnyi tanítás, tanulás állt a pedagógusok és diákok mögött.
Ekkortájt örökzöld téma a szünidők száma és hossza. Hazánk nem követi a nyugati trendet. A Lajtán túl racionálisabban tagolják szét a tanévet. Hosszabb évközi vakációkkal, rövidebb nyári pauzával gyerekközelibbé teszik az oktatást. Gondoljanak bele! Hazánk gyerekei többet dolgoznak, mint a felnőttek! Az állapot kimondottan riasztó. Reggel nyolctól délután négyig, nyolc órában tartózkodnak az iskolában, de marad tanulás otthonra, a magánórákról nem is beszélve. A fáradtságtól nyűgösek, magatartásukkal lázadnak a nyolcórás fogva tartás ellen.
A magyar oktatás a legkevésbé gyerekbarát. A napi program feszített, alig van lehetőség játékra, pihenésre. Van olyan elsősöm, aki egy tízperces szünetben dobálja magába az ebédet, csakhogy a következő óra kezdetére odaérjen. Egy felnőttnek sem elég ennyi idő, nemhogy egy gyereknek. Az elsősöm már most jó úton halad egy egész életre szóló gyomorfekély beszerzése felé.
Míg a szünet utáni első napon a gyerekek locsolkodási élményeiket mesélték, addig a pedagógusok még fáradtabban fogtak munkához. Ők szinte csak panaszkodtak. Mióta a hatalom heti harminckét órára emelte munkaidejüket, nincs idejük a családi életre, az otthoni munkákra (a szünetben igyekeztek valamit pótolni belőle). Az iskolában töltött idővel napjaik nem érnek véget, készülniük muszáj a holnapokra: dolgozatjavítás, óravázlatírás, szemléltető eszközkészítés, feladatlapok nyomtatása (mert az intézményeknek gyakran nincs keret tintapatron vásárlásra. Máshol havi ötven lapban korlátozzák a nyomtatást. Gondoljanak bele, mit jelent ez egy harmincfős osztálynál!). Az előbbiekbe nem számoltuk bele a pedagógusok egyéb kötelezettségeit: kötelező továbbképzés, több telephely közötti ingázás, gyerekkísérés különböző rendezvényekre, stb. Egyöntetűen panaszolják, hogy a munkaidő indokolatlan arányú növelése lassan tönkre teszi családi életüket. Ismerősi körömben történtek már válások, öngyilkosságok, melyeknek a meghosszabbított idejű és megfeszített munka okozta fáradtság, depresszió, családi viszályok az igazolt kiváltó okai. A gyerekek mindig igazat mondanak. Amikor pedagógusszüleik szemére vetik, hogy velük már alig foglalkoznak, nem lehet semmit megbeszélni, nincsenek közös programok, csak az állandóan rohanó, időhiányban szenvedő, végletekig fáradt apák és anyák, akkor a végső elkeseredés szól belőlük.
Száz szónak is egy a vége: a pedagógusokat a nemzet rabszolgáivá tették. Jó szokásuknak megfelelően, a törvényhozók elfelejtettek hatástanulmányt készíteni döntésük következményeiről. Nem mérték fel, hogy a megnövelt munkaidő egészére tudnak-e értelmes feladatokat biztosítani (nem), hogyan hat a pedagógusok családi életére. A hatalom, mint már oly sokszor, saját magának mond ellen, amikor családvédelemről kommunikál. Azért vezették be a nagy üzletek vasárnapi zárva tartását is, hogy a családtagok több időt tölthessenek együtt. A pedagógus más állatfaj? Ők nem lehetnének többet szeretteikkel?... De hétközben a meghosszabbított nyitva tartás miatt a kereskedőket, bolti eladókat sem nagyon látják hozzátartozók. Ez minden, csak nem családbarát intézkedés.
Különben a problémákat csak azok érzik és értik, akik benne élnek. Lehet, a többség számára ez az írás is csak pedagógusnyavalygás, s még örülhetek, ha nem vágják fejemhez, hogy mit védem a tanárokat, amikor minden évben fizetésemelést kapnak (De mennyit? Fizetés tekintetében az EU huszonnyolc országa közül az utolsó előtti helyen állunk, csak a szlovák kollégák bére elkeserítőbb), meg ott van a nyári szünet (július elejéig bejárnak, augusztus közepétől szintén. Összeszámolva egy pedagógus szabadsága nem több mint az átlagmelósoké).
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás