Apám, 82 évesen végleg megpihent. Most, hogy nincs, érzem azt az óriási űrt, amit maga után hagyott. Bármerre járok a szülői házban, minden tárgy rá emlékeztet. Anyámmal kisírt szemmel hallgatunk. Már könnyezni sincs erőnk.
A konyhában, most már „ büntetlenül” bitorolhatom a székét. Tekintetem a sezlonon pihen. A jól sikeredett ebéd után mindig ezen pihent egy félórácskát. Közben hallgatta a Kossuthon a Jó ebédhez szól a nótát. Emlékszem, milyen cirkusz volt amiatt, hogy mint minden nő, anyám is átrendezte egyszer a konyhát. Mire apám hazajött, anyám egyedül kirángatta a heverőt a nyári konyhába. A konyhaszekrény is arrébb csúszott egy saroknyit.
- Manyi – mert így szólította anyámat -, akkor ebéd után hol pihenek egy szusszanásnyit?
- Hát, bemégy a szobába - jött a rövid válasz.
- A sezlonnak itt a helye - zárta le a vitát apám.
Másnap anyám egyedül visszarángatta a heverőt az eredeti helyére, és a következő húsz évben is ott állt.
Úgy tíz éve lehetett, amikor Debrecenre november végén rátört a farkasordító hideg. Ráadásul ónos eső is esett. Nem jártak a buszok. A nagy hídon az emberek zoknit húztak a cipőikre, hogy el ne hasaljanak. Na, aznap indult el apám Martinkára az NDK-ás, fémvázas hátizsákommal tíz kiló zsírnakvalóért, mert kellett. Este, amikor beesett az ajtón az öreg, úgy nézett ki, mint a Delta tudományos híradó főcíme alatt szereplő sarkkutatók.
- Apu - kérdeztem -, miért mentél Martinkára, hiszen zsírnakvalót bármely hentesnél találsz.
- Á, de nem ilyet - jött azonnal a magyarázat. Ez jó tíz centi vastag. Ráadásul, most van a szezonja. Cseresznyét sem szedsz a fáról januárban.
Ezek az események, akkor huszonévesen felfoghatatlan dolgok voltak számomra. Ma, már őszülő fejjel én is elmennék a világ végére egy jó töltött káposztáért. Az igazság az, hogy nem csak én járok ezen az úton. Egyszer Szipál Marci bácsival, a világot járt debreceni származású fotóssal beszélgettem. – Tudod, apám is fotós volt. A Piacz - Szent Anna sarkon volt egy kis fotós műhelye. Fiatalon nála tanultam a szakmát. Bármit mondott, azt én hülyeségnek tartottam. Mire átléptem a negyvenet, rájöttem, hogy mindenben igaza volt az öregemnek.
Igen, mindenben igazad volt neked is Apu, csak abban az egyben nem, hogy ily hirtelen elmentél.
Nyugodj békében!
dalnoky
Új hozzászólás