„Most pedig következzenek az Önök kedvencei… 6-ossal: Varsányi Nóra!” – zendített rá éveken át a DVSC női kézilabdacsapatának sajtófőnöke, Bereczky Attila. Legutóbb március 6-án, a közönségkedvenccé váló Varsányi Nóra utolsó hivatalos mérkőzésén.
A Loki mosolygós szélsője idén februárban jelentette be, hogy megannyi emlékezetes csata után befejezi sportolói karrierjét a szezon végén, amely a járvány miatt a tervezettnél korábban érkezett el. A sokak által Nyüzinek becézett játékos profi pályája egészét piros-fehér szerelésben húzta le, ezzel a leghűségesebb klubikonok közé emelkedett, mosolyával pedig sokak szívébe belopta magát. Nóri beszélt a sajátos befejezésről, és a legszebb pillanatokat is felidézte magazinunknak.
- A Magyar Kézilabda Szövetség múlt heti bejelentésével biztossá vált, hogy a március 6-i, Érd elleni bajnokin láthattunk téged utoljára DVSC-szerelésben. Hogy fogadtad a hírt?
- Bár sejtettem, hogy az idei bajnokságot már nem folytatjuk, de nagyon szomorú voltam, amiért hivatalosan nem hirdettek végeredményt, hiszen emlékezetes és minden szempontból sikeres idény van mögöttünk. Éppen ezért, bárki is kérdezné a jövőben, azt fogom válaszolni, hogy negyedikek lettünk idén a bajnokságban. Annak azért örülök, hogy győzelemmel búcsúztam a Lokitól, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy teljesen más hangulata lett volna a találkozónak, ha tudom, hogy az az utolsó.
- Visszavonulásod híre sokakat hidegzuhanyként ért februárban, de nem kétséges, hogy neked volt a legnehezebb, elvégre egy ilyen horderejű döntést soha nem egyszerű meghozni.
- Ez teljesen igaz, de az őszi idényt követő decemberi alapozás során nagyon fájt a sarkam, így már akkor érlelődött bennem a befejezés gondolata. Abban a pillanatban úgy gondoltam, minden esélyünk megvan arra, hogy egy hazai és nemzetközi fronton egyaránt eredményes évet fussunk a lányokkal. Ennek tudatában egyre biztosabbá vált, hogy abbahagyom. Egy sikeres szezon után mégiscsak könnyebb a befejezés. A döntés előtt persze egyeztettem a csapatorvosunkkal és családtagjaimmal, természetesen mindannyian a támogatásukról biztosítottak. Noha tényleg nem volt egyszerű.
- Mi fog legjobban hiányozni a Lokis mindennapokból?
- A társaság, na meg a versenyzés és a meccsek utánozhatatlan hangulata. Elvégre mindannyian azért dolgozunk az edzéseken, hogy megháláljuk szurkolóink bizalmát és szeretetét. A debreceni B-közép és a csarnok légköre mindig bennem él majd, hisz sok nagy csatát megvívtunk a drukkereink támogatásával, és mindig éreztük, hogy ott állnak mellettünk, mögöttünk. Függetlenül attól, hogy ki volt az ellenfelünk.
- A népszerű videómegosztón mai napig megtalálható a felvétel, amelyen az épphogy felnőttkorba lépő Varsányi Nóra jókedélyűen ecseteli, hogy ő, netán egy másik debreceni ígéret lesz-e nevezve a hétvégi Bajnokok Ligája-ütközetre. A jókedv és közvetlenség az évek múlásával sem változott. No de gondoltad volna akkor, hogy ilyen hosszú és tartalmas karrier vár rád piros-fehér színekben?
- Egyáltalán nem. Úgy érzem, szerencsés vagyok, hiszen rengeteg élményt és barátságot kaptam a sporttól. Nagyon jó érzéssel tölt el az is, hogy minden ilyen jól alakult és az egész profi pályafutásomat a DVSC-ben húzhattam le. Eredményekben, emlékezetes pillanatokban és mérkőzésekben sem volt hiány, ráadásul a közösség is mindig erős volt ebben a tíz-tizenegy évben, úgyhogy tényleg nem panaszkodhatok.
- A 2010-es évek elején majdhogynem lehetetlen helyzetbe került a debreceni női kézilabdázás. Kényszerű fiatalítás kezdődött, abból a garnitúrából viszont csak te lettél hosszabb távon is meghatározó tagja, majd emblematikus figurája a Lokinak. Minek köszönhető ez?
- Számomra a 2015/16-os idény edzőváltása volt a vízválasztó. Ekkor érkezett a klubhoz Tone Tiselj, aki teljesen új szemléletmódot hozott a csapat életébe. Ebből a későbbiekben egyénileg és csapatként is rengeteget profitáltunk. Ekkortájt ugyan még lett volna lehetőségem eligazolni, fel is merült bennem, hogy váltok, de a Tone által képviselt irányvonal és profizmus miatt a maradás mellett döntöttem. Nem bántam meg, és innentől már nem is volt kérdés, hogy hátralévő karrieremet a DVSC-ben töltöm. Az említett időszak abból a szempontból is érdekesnek és hasznosnak bizonyult, hogy több kézilabdakultúra találkozott Debrecenben. Így például az orosz vonal Maria Garbuzzal és Anna Punkóval, de ekkor szerződött hozzánk Jeca Despotovic és Bobana Klikovac is. Velük kiegészülve sokszínű és különleges, ugyanakkor nagyon egységes csapat formálódott.
- A külföldi játékosok közül többekkel is szoros barátságot alakítottál ki.
- Karina Jezsikavával, Maria Garbuzzal és Madi Zamfirescuval a mai napig rendszeresen beszélek, mindig tudjuk, hogy épp mi történik a másikkal. Maria például már visszavonult, és két hónapja született kisbabája.
- Tizenegy évad, csaknem háromszáz meccs, még annál is több gól és megszámlálhatatlan élmény fűződik pályafutásodhoz. Van olyan siker vagy időszak, amely az élre kívánkozik?
- Több is, hiszen nagyszerű érzés visszagondolni a Magyar Kupában szerzett bronzérmünkre, de nagyon szép emlékeket idéz fel bennem a 2011/12-es idény is, különösen a második fele, amikor egy fiatal és rutintalan, ám annál egységesebb garnitúrával szereztünk hetedik helyet a bajnokságban. Nem beszélve az idei bajnoki és EHF-szereplésünkről. Komoly menetelés volt, sok szép sikerrel és heves ütközettel. Egyénileg és csapatként is érettebbek lettünk.
- Való igaz, tanulságos szezonnal búcsúzol az élsporttól, hisz a szurkolók által várt áttörés hazai és nemzetközi fronton egyaránt bekövetkezett. Mi volt a titka az idei együttesnek?
- Úgy érzem, minden játékosnak megvolt az adottságainak és teljesítményének megfelelő szerepe, ezáltal mindannyian kivettük a részünket a sikerekből. Emellett kiemelném a rutinos és fiatal játékosok megfelelő arányát. A különböző korosztályok jól kiegészítették és segítették egymást. Külön pozitívum, hogy egyre több olyan tehetség van a klubnál, akire lehet számítani, mert fiatal kora ellenére nem ijed meg a lehetőségtől. Ráadásul vezetőedzőnk, Köstner Vilmos kiváló érzékkel építi be őket a csapatba. Reményeim szerint ez a tendencia a jövőben is folytatódik.
- A sportpályafutás lezárását követően sokan küzdenek a civil élet kihívásaival. Te viszont a pályán és azon kívül is a talpraesettek közé tartozol. Két diplomát is szereztél, mentalitásodat ismerve pedig feltételezhető, hogy vannak már elképzeléseid a jövőre vonatkozóan.
- Tavaly sportközgazdászként végeztem a Debreceni Egyetemen, és a jövőmet is ezen a területen képzelem el. Maradok tehát a sport és a klub mellett, viszont ezúttal nem a szakmai oldalt erősítem, hanem a nemzetközi- és társadalmi kapcsolatok felelőse leszek.
- Maradj otthon! – halljuk mindenhonnan a hatósági felszólítást. Hogyan birkózol meg azzal, hogy mozgalmas, sportolói életritmusod mostanság a négy fal közötti tevékenységekre korlátozódik?
- Nehezen. Jó időben persze többször kimozdul az ember a szabadba, de már alig várom, hogy kinyisson a konditerem és elkezdődjenek a csoportos órák. Az egyéni, karantén idejére kiszabott edzésmunkát pedig továbbra is elvégzem, hiába vagyok immáron „nyugdíjas”. Ha nem edzek, akkor szívesen csiszolom a nyelvtudásom. Jelenleg spanyolul tanulok, és bár szókincs terén még van némi lemaradásom, igyekszem mihamarabb behozni. Emellett azért jut idő kedvenc sorozatomra, a Jóbarátokra is.
- Visszavonulásod bejelentésekor leszögezted, hogy kézilabdázni alacsonyabb szinten sem tervezel már. Van más sportág, amely kikapcsolódásként számításba jöhet a későbbiekben?
- A teniszt figyelemmel követem, Ana Ivanovic és Roger Federer a két kedvencem. Én viszont még soha nem próbáltam, úgyhogy erre mindenképp sort kerítek a jövőben. Bár kérdéses, hogy a sarkam mennyire bírja majd a strapát.
- A tőled búcsúzkodó szurkolóknak azt mondtad a közösségi oldalakon, hogy lesz még alkalom a találkozásra. Ezek szerint feltűnsz majd egykori társaid mérkőzésein a Hódosban?
- Ez csak természetes. A várostól, a klubtól és a csajoktól sem szeretnék elszakadni. Úgyhogy ott a helyem meccseken!
Tóth Sándor
Új hozzászólás