Ha péntek, akkor nagy bevásárlás. Ekkor szerzem be a heti szükségletet. Indulás előtt még bevállaltam egy közszolgálati hírblokk meghallgatását.
A szokásosak mellett (javult, emelkedett, Soros, Brüsszel) megütötte fülemet egy felhívás: ökonemikus szervezet rászorulóknak tanszereket gyűjt. Utána a szpíker a nyári ingyenes nyári étkeztetés adatait sorolta.
Információigényem elégültén indultam a város egyik hipermarketjébe. Az Árpád téren zöldre várás, türelempróbáló időtöltés. Ott mindig kéreget egy koldus. Most sem történt másképp.
A Bem téren továbbhajtásra várva újfent kórencsáló bicegett a kocsisor mellett. Ő eddig nem tűnt fel, pedig naponta autózom arra.
Az áruház parkolójában még ki sem szálltam járgányomból, amikor szakadt külsejű pár (a férfi tolókocsiban) már forintokért esedezett.
A bevásárlóközpont előterében segélyszervezet aktivistái állták utamat. Szórólapot nyomtak a kezembe, közben kérve: vegyek iskolaszereket és ajánljam fel a rászorulóknak.
Vásárlás közben csörrent a telefonom. Leukémiás gyerekeket segélyező alapítvány kapacitált adakozásra.
Újra otthon. A megvásároltak elpakolása közben újabb adag információ begyűjtésének éreztem szükségét. Megint közszolgálati rádió. Nem vagyok perverz, de más adókon még annyi hírhez sem jutok, mint ezeken az egyoldalúan tájékoztató hullámhosszokon. Nos, a bemondó örömmel újságolta, miszerint a nyugdíjasok kilencezer forintos rezsiutalványt kapnak, anyagi gondjaikon enyhítendő. Nem sokkal később egy hetilapban tallózva olvastam, kies hazánk 2,6 millió nyuggere közül milliónál többen szegénységben tengetik életüket. Nem, mintha a többiek Dáriusként dőzsölnének, egy-két ezer jó állami apanázzsal bírót leszámítva.
Másnap: a Fórum előtt két koldus. A Kossuth utcán, a Belvárosi Patika falát egy nő támasztotta. Kezében kiváltatlan recepteket szorongatva kéregetett…, és így tovább.
Itthon tényleg minden OK?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás