Magyarország – Anglia: 1-0. Hatvan esztendeje nem mondhattuk ki, hogy Magyarország legyőzte a világ máig egyik legerősebb válogatottjának számító Angliát. A mérkőzés természetesen ezúttal sem múlt el a magyarokat célkeresztbe állító politikai felhang nélkül.
Az angol labdarúgó válogatott elleni, zártkapus mérkőzésen a Puskás Arénában az UEFA döntése értelmében gyerekek lehettek jelen. A jövő generáció biztatta hazánk nemzeti tizenegyét, sikeresen. Azonban a politikai kérdésekre közismerten kényes angol labdarúgók és szövetségük már jóval a találkozót megelőzően óvva intette a világ sportközvéleményét, hogy azonosuljanak a magyar állásponttal: szerintük hazánk ifjai is rasszisták. Mindezt a magyar szurkolók, elsősorban a Carpathian Brigade, angolok számára nem szimpatikus viselkedésével indokolták. Leginkább a politikai, etnikai „provokáció” kifejezést hangoztatták, a hangsúly pedig a provokáción van. Történt ugyanis, hogy amikor az Egyesült Államokban – vélhetően – rendőri túlkapás miatt az afroamerikai George Floyd, a kábítószerkereskedelem és egyéb elítélendő bűncselekmények miatt előállított, letartóztatott férfi életét vesztette, a színesbőrűek egyenjogúságáért való kiállást szimbolizálva elterjedt a féltérdre ereszkedés a futballpályán. Alapvetően maga a gesztus értékelendő az egyenjogúság jegyében, hiszen az embertársainkért való kiállás mindenképpen példaértékű. Természetesen addig, amíg mindez át nem csap kínos és egyre többek által furcsának, eltúlzottnak tekintett, már-már provokatív teatralitássá. Az angol focisták pedig igazán értik a dolgukat.
Provokációt kiáltva, rasszista magyaroktól félve utaztak Budapestre, majd Harry Kane magára öltötte az igen termetes szivárványos karszalagot – a pride-hónap tiszteletére – majd igen mély mozdulatok közepette a kezdő sípszót követően féltérdre ereszkedett a csapat, és megilletődve álltak fel, amikor tapasztalták, hogy már a 14 év alatti gyermekek sem nézik jó szemmel, hogy a sportolók nyíltan viszik pályára politikai meggyőződésüket. Tehát már a gyerekek is értik, hogy a politika efféle reprezentációja nem való a sportba!? Szalai Ádámék mindeközben a mezükre hímzett „Respect” (tisztelet) feliratra mutattak, nem kifejezetten nyílt, de szívből jövő kiállással. Rendkívül éles a kontraszt a két szemlélet között, hiszen, míg az egyik fél nyílt politikai vitát gerjeszt a tekintet számára elkerülhetetlen mozdulatokkal, a másik csapat őszintén, de korántsem nyílt politikai utalásokkal fejezi ki tiszteletét.
Egyébként a futballpályán gyakorlatilag a politikai üzenetek sokasága van jelen. Az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kitörése óta a „Peace” (béke) és annak cirillbetűs megfelelője is olvasható a gyepen. Lassan elérkezünk oda, hogy a szivárvány, a térdelés, a háborúellenes üzenetek, a rasszizmus elleni felhívások közepetet több lesz a politika a stadionban, mint a parlamentekben. Ez az, ami igazán elterelheti a figyelmet a sportszerűségről és a sport fontosságáról, és sokkal inkább színházzá varázsolja az impozáns arénákat. Legalább lesz mire fogni, miért nem járnak nézők a meccsre és végre nem a szurkolók lesznek a bűnbakok.
Barna Marci
Új hozzászólás